Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

8. rész - Huba Úr! (3. felvonás)

Aktuality
8. rész - Huba Úr! (3. felvonás)

8. rész - Huba Úr! (3. felvonás)

2015-11-19

 

Nos, Kedves Barátaim, képzeljétek el ezt a piszkos lepedőkből tákolt alkotmányt, amit nevezzünk sátornak. Oldalai voltak, de teteje nem. Szóval Ahmed ellentmondást nem tűrő arccal odatolt engem, én pedig felülről benéztem. Szemem-szám tátva maradt a csodálkozástól, benn egy emberi alak feküdt, teljesen meztelenül, azaz, az igazsághoz tartozik, hogy kesztyű, zokni és kalap volt rajta, ezen kívül semmi.  Férfi az istenadta, ez egyértelműen megállapítható volt, ugyanis háton feküdt és nyitott szemmel, bár a kalap félig takarta az arcát. Próbáltam normálisra hangszerelni a torkom és visszagyűrni magamba a fuldokló nevetést, majd beszóltam felülről:

-Jó napot kívánok! Mit csinál itt Huba Úr? 
A kalap kissé felemelkedett és Huba Úr szelíd nyugalommal válaszolt:
-Napozok!
-De így?- hülledeztem – hiszen itt hölgyek is vannak!
-Persze, tudom. Azért csináltam ezt a sátrat. Ez itt az én felségterületem.   – mondta békésen.
–És, ezek a lepedők? Honnan vette őket?  - faggattam tovább.
–Láttam, hogy takarítanak. Ezek a lepedők nem kellettek senkinek,  a földön voltak a kabinokban , hát elhoztam pár darabot. Gondoltam feleslegesek.
Elképedve néztem rá, ő jámbor arccal feküdt tovább. Akkor megértettem, hogy ő nem érti. A hátam mögött gúnyos kacajok harsantak, az időközben a fedélzetre sereglett  spanyol nők már nem veszekedtek, hanem vihogtak. Gyorsan valahogyan meg kell őt menteni a szégyentől és levinni innét.  Egy költői kérdést szegeztem neki: - Gatyája van?
-Igen. – mosolygott rám.
–De itt van magánál?
A feje alól előhúzott egy gyűrött rövidnadrágot és előzékenyen felmutatta.
–Rövidnadrág megfelel? Speciel alsónadrág nincs nálam.
–Tökéletes – válaszoltam – akkor most vegye fel….hiszen nemsokára vacsorázunk és le kell mennünk átöltözni, nincs idő tovább napozni.
–Ó, természetesen, már annyi az idő?
Felvette a nadrágot és kibújt a lepedők közül. Épületes látvány volt, fekete zokniban, fekete kesztyűben, fekete kalapban és fehér rövidnadrágban. A háttérben megint felhangzott a nevetgélés. Gyorsan lebontottam a sátrát és közben elmagyaráztam a koszos lepedők útját az ágyaktól a mosodákon át és a lelkére kötöttem, hogy ilyet többet nem szabad csinálni.

Már vége felé járt az üdülésünk a hajón, az utolsó napot töltöttük itt. Az igazgató kedvessége juttatott nekünk pár kabint, hogy az aznapi kirándulásunk után ott öltözhessünk át, mielőtt elhagyjuk a hajót, többek közt Huba Úr kabinját is megkaptuk. A fantasztikus asszuáni nagy gátat néztük meg, majd az elképesztő Befejezetlen Obeliszk és a tüneményes Philae templomok következtek, de Huba Úr ezekre a mágikus helyekre sem volt hajlandó velünk jönni. Neki össze kell pakolni, indokolta a döntését. Így hát elvittem a csoportot, hogy újfent elkápráztassam őket.  Csodás nap volt. Délután értünk vissza, mindenki sietett átöltözni és a csomagokat kitenni. Két óra múlva a pályaudvaron kellett lennünk. A csomaghordók folyamatosan hordták a bőröndöket és jöttek az utasaim is….kivéve Huba Úr. Telefonáltam a kabinjába, azt mondta csomagol, mindjárt jön. Negyed óra múlva felkerestem személyesen. Erősen kopogtam, aztán belépve csak álltam, mint akinek földbe gyökerezett a lába….aztán vagy 10 percig álltam ott megbűvölve és figyeltem őt. Ez a bizonyos csomagolás a következőképpen zajlott: adott egy kisméretű táska, körülbelül 20 darab holmi, amit bele kell tenni és Huba Úr, aki pakol. Felvesz két zoknit és beteszi a táska jobb felső sarkába, majd felvesz két alsónadrágot  és fél percig néz a táskába, mint egy mágus.

Ezek után kiveszi a két zoknit és a helyére beteszi a két alsónadrágot, a két zoknit a jobb alsó sarokba helyezi. Kézbe vesz két pólót, kezdődik a bűvös nézés, aztán kiveszi a két alsónadrágot, helyükre teszi a pólókat, kiveszi a zoknikat és megint csak bámul. Beteszi a zoknikat a bal alsó sarokba, kézbe vesz egy nadrágot , leteszi a nadrágot az ágyra, kiveszi a két zoknit, beteszi a nadrágot. Tetejére helyezi óvatosan a zoknikat, néz és néz, majd kiveszi a két zoknit és a nadrágot. Megint minden az ágyon van és a táska üres.  Na, akkor én odaugrottam, felkaptam a zoknikat, alsónadrágokat, miegymást és elegáns mozdulattal belehajítottam a táskába. Már zártam is be. Huba Úr pedig csak állt mellettem hápogva, apatikus hangon ismételgette:

-Jaj, így nem jó. Ez így nem jó. Rendnek kell lennie. A táskában rendnek kell lennie.
–Rohannunk kell, elmegy a vonatunk – válaszoltam – majd később rendet csinál, most menjünk.
Kivittem a csomagját, őt pedig magammal húzva igyekeztem a többiek felé, mert valóban ebben a percben indulnunk kellett a pályaudvarra. Hogy mi történt a vonaton, azt a következő történetben fogom elmesélni.