Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

9. rész - Huba Úr! (4. felvonás)

Aktuality
9. rész - Huba Úr! (4. felvonás)

9. rész - Huba Úr! (4. felvonás)

2015-11-26

 

Szépen sorjában felszálltunk a vonatra, amely Kairóba vitt bennünket. A táskáinkat az ülések fölé rakosgattuk és mindenki elfoglalta a helyét. Elintéztem, hogy külön kocsit kaptunk, ahová csak a mi csoportunk került és idegenek nem ülhettek közénk. A baj csupán annyi volt, hogy  Huba Úr mellé senki sem kívánkozott, a kollégái mindannyian egymás mellé ültek, akinek pedig nem volt társa, az a táskáját pakolta a másik ülésre, nehogy a szegény pára odaüljön. Mit volt mit tenni…én ültem melléje, ő belül az ablaknál, én kívül. A vonat lassan megvonaglott, aztán egyre gyorsabb zakatolással elindultunk. Este volt, szép csillagos, meleg este és párás a mellettünk lustálkodó Nílustól. Mindenki fáradtan dőlt hátra, a foteleknek is beillő üléseket sorban hátrahajtották és megpihentek. Hosszú éjszaka elé néztünk, a vonatunk csak reggelre érkezett Kairóba. Lassan mindenki elcsendesedett és egyre többen merültek álomba. Huba Úr mellettem nem hajlott a pihenésre, egyre bámészkodott kifelé a sötétségbe. Mikor úgy láttam  mindenki alszik, én is behunytam a szemem, de Huba Úr hirtelen felém fordult:

-Nagyon jól éreztem magam  – közölte velem elmélázva – szeretnék valamit én is adni cserébe… - ezzel felpattant és felállítva engem, felmászott az ülésre, levette a bőröndjét a tartóról. Letette az ülésre, kinyitotta, kivett valamit, ami egy hosszú tokban volt, aztán újra felmászott, feltette a táskát a helyére. Most leülhettem és megnézhettem mit is húz elő abból a különös tokból. Ő vidáman elő is kapta…..nahát……egy furulya volt.
-Most játszom egy szép éneket cserébe ezekért a szép élményekért – nyájaskodott. Megvallom, megijedtem. Ha felhangzik a furulyaszó a fáradtan alvó emberek közt, biztos, hogy kitör a lázadás. Próbáltam szelíden lebeszélni róla, hogy biztosan csodás dalt játszana el nekem, de mindenki  alszik már, éjszaka van és egyébként is én ki szeretnék most menni. Érdekes módon azonnal ráállt, hogy rendben, akkor majd holnap játssza el azt a gyönyörű dalt. Felállított engem, fürgén felmászott a bőröndjéért, az ülésre tette, elcsomagolta a furulyát, belehelyezte a megfelelő sarokba, újra felmászott és visszatette a táskáját a tartóra. 

De hát hová akar most menni? – fordult felém, amikor leült. Én akkoriban még dohányoztam és kihasználva a helyzetet, hogy szabaduljak, csak annyit feleltem:
-Cigarettázni megyek.

Tiltón emelte fel a kezét és megállj-t parancsolt:
-Várjon egy kicsit… Újfent felmászott az ülésre, levette bőröndjét, letette az ülésre, kinyitotta és kivett egy papírba csomagolt valamit, amit a kezembe nyomott, aztán a táskát szokás szerint megint feltette  a helyére. Kibontottam a csomagot és egy parányi, törpékre méretezett hamutartó volt benne.

-Ebbe hamuzzon! – parancsolt rám szigorú arccal.

Kezemben a  miniatűr hamuzóval  gyorsan kimentem, szép lassan cigarettáztam, persze mindig belehamuztam. Elég sokáig voltam kinn, hogy elaludhasson, ám amikor óvatosan visszatértem a helyemre, őt még mindig ébren találtam…rám várt. Elvette a hamutartót, a hamut megelégedett arccal kiöntötte (lám, lám, ebbe hamuzott), kis papírdarabbal kitisztította, felmászott az ülésre, levette a bőröndöt, az ülésre tette és visszacsomagolta a hamutartót , majd a táskát feltette. Leültünk és én udvarias csendességgel  vártam, hátha elszenderedik végre, hogy én is aludhassak. Pár hallgatag perc után azonban Huba Úr megkért, hogy álljak fel, mert le szeretné venni a bőröndjét. Nos, megint felálltam, ő felmászott, levette, letette, kinyitotta és kivette az ominózus papírcsomagot….a hamutartót, aztán közölte velem, hogy kimegy dohányozni. Na, ebben a szépséges pillanatban úgy határoztam, hogy igenis én aludni fogok….ő pedig csináljon, amit kedve tartja. Kiment, én pedig lehunytam a szemem és már éreztem is hogy lassan elmerülök abban a kellemes állapotban…..amikor távoli  rekedt ordítás rántott vissza ebbe a vonatos valóságba. Mi volt ez? Hallgatóztam…. Vajon álmodtam? Pár másodperc után megint durva hangokat hallottam…és kintről jött. Úgy pattantam fel, mint akit kígyó csípett és rohantam kifelé. Menet közben már mindent elképzeltem, csak arra nem gondoltam, ami fogadott. A mellékhelyiség előtt állt Huba Úr, előtte, azaz föléje tornyosulva egy kerek képű, vastag ember, öltönyben, nyakkendőben, szintén cigarettával az ujjai között. Én kihasználva a meglepődött csendet, amit viharos érkezésem okozott, azonnal rátámadtam az idegenre, akiről első ránézésre megállapítottam, hogy egyiptomi illetőségű. Ízes anyanyelvünk számos variációt kínált arra, hogy felszólítsam szégyellje magát, amiért országunk vendégét nem illő módon kezeli és megvédjem szerencsétlen Huba Urat az őt ért atrocitástól. Fürge szóáradatomat Huba Úr szakította félbe, védelmező bősz hangon:

-Mit akar a barátomtól? Csak nem szidja őt? Hagyja békén! Ez az ember a barátom.  Éppen beszélgettünk egymással.
Meghökkenve hallgattam el és akkor az egyiptomi férfi is szinte ugyanezt mondta:
-Ez a külföldi úr a barátom, nem mondtam neki semmi rosszat, hiszen összebarátkoztunk és épp beszélgetünk.
-De hát milyen nyelven  beszélgetnek? – szedtem össze magam.
-Mindenki a saját anyanyelvén.. – bámult rám Huba Úr értetlenül – azért még teljesen megértjük egymást.
                                                               
Mindketten furcsán néztek rám és akkor én is megértettem. Hiszen Huba Úr talált egy ugyanolyan balga lelket, mint ő maga, akivel azért társalognak ordítva, mert azt hiszik, ezzel legyőzik a nyelvi különbségeket, ha egymás arcába kiabálják az idegen szavakat, akkor a másik jobban megérti, mert jobban hallja. S az, hogy pontosan mit mond a másik, teljesen érdektelen, a lényeg  a kapcsolatteremtés, hogy valakit érdekel  a másik ember személye. Csak egymásra néznek és beszélnek egymáshoz. Milyen egyszerű.  Azt már nem is kérdeztem meg, hogy miről is társalkodtak, hanem gyorsan jó éjszakát kívántam mindkettőjüknek, visszamentem a helyemre és végleg átadtam magam a pihenésnek.

Végszó: Amikor ez a csoport elutazott és Huba Úr kezét búcsúzóul megráztam, utoljára a szemébe néztem, arra gondoltam, hogy ez az ember vajon hányszor érezte jól magát az életben? Ezen az utazáson biztosan. Elégedett  voltam, hogy sikerült az életébe csempésznem ezt a  kellemes pár napot, amit én soha nem fogok elfelejteni és remélem ő is boldogan emlékezik vissza az Egyiptomban töltött időre.