Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Sorozatunkban egyiptomi utazási élményeket gyűjtünk össze az idegenvezető szemszögéből. Egyiptomi nyaralás egy kis pikantériával.

Aktuality
10. rész - A kulcs

10. rész - A kulcs

2015-12-03

 

Asszuánból a varázslatos Philae-szigetre kirándultunk, motorcsónakkal a nap fényében kéken fodrozódó Níluson, hogy megnézzük az Ízisz templomot. Az utasaim nagyon izgatottak voltak, elvarázsolta őket a meseszép természet és várták a csodát.  Lelkesen igyekeztek a partra kikötés után. Az egyik középkorú, nagyon intelligens hölgy, aki mindig ápolt és jól öltözött volt az egész utazás során, most is hófehér nadrág volt rajta, hozzávaló felsővel, fehér szandál, csinos táska, már a csónakban is nyugtalanul viselkedett. Rázogatta a lábát, elpirult- elsápadt…de én betudtam a lázas várakozásnak. Amikor mindannyian kiszálltunk és elindultunk a templom felé mellém surrant és szégyenkezve súgta: - Van itt valahol egy mosdó? – Természetesen – válaszoltam, majd a csoportom felé fordulva hangosan szóltam: - Először a mosdóba megyünk, mindenki kövessen! Szilvi gyorsan csatlakozott hozzám, idegesen suttogva: - Menjünk gyorsabban…..nagyon sürgős! Ránéztem. – Baj van? – kérdeztem. – Nem pisilni kell……rámjött a hasmenés – fordult el szégyenlősen. – Akkor siessünk – bíztattam.  Aztán mi ketten elől vágtattunk, a csoport pedig egyre gyorsuló tempónkat követve igyekezett utánunk. A parttól a mosdó két-három perc alatt elérhető volt, mire odaértünk Szilvinek gyöngyözött a verejték a homlokán…..de nem a sietős trapptól.  Egy gelebijás (egyiptomi hálóing-szerű hosszú ruha) férfi ült a kis épület tövében az árnyékban és egykedvűen bámult a semmibe. Szilvi azonnal az ajtóhoz ugrott, de nem nyílt a zár. Segíteni próbáltam és meglepődve láttam, hogy zárva van. A férfi szótlanul, bambán bámult ránk. –Mi van? – kiáltottam rá – zárva van a vécé? Az ember csigalassúsággal felkelt a földről, odaballagott és megpróbálta kinyitni az ajtót. Csodálkozott, csóválta a fejét, újra és újra lenyomta a kilincset. Szilvi jajgatva járkált, aztán már ugrándozott is. A férfi hümmögött, aztán kibökte: - Mohamed elment vásárolni, „asziszem vécépapírér”, biztos elvitte a kulcsot. Ebből rögtön megértettem, hogy ez a bizonyos Mohamed a „vécés bácsi”, aki biztosította magát, nehogy valaki ingyen pislantson odabenn, hát jól bezárta a vécéajtót és magával vitte a kulcsot….vásárolni. Ez bizony eltarthat egy ideig, ki tudja hová is ment,  kivel találkozik össze, aztán vásárlás után meddig teázgat és ezen az apró szigeten nincs másik mosdó. Szegény Szilvire néztem, akinek az arca semmi jót nem árult el, vörösödött-fehéredett, izzadt, jajgatott, ugrált, szaladgált…aztán egyszer csak megállt a bezárt ajtó előtt….lehajtotta a fejét és felnyögött: - Végem van, nem bírom tovább! Döbbent csend támadt és a csendben egyre erősödő rotyogás hallatszott, majd Szilvi fehér nadrágja egyre barnábbá változott. Először a lába között, aztán végig, egyre lejjebb és a hófehér nadrág szárán alul valami barna folyt a csinos szandálokra. Az utasaim olyan csöndben voltak, hogy a légy zümmögését hallani lehetett, illetve a hosszan tartó rotyogtatást, aztán elhalt minden hang és ebbe a csöndbe belehasított Szilvi ordítása: - Úristen! Betojtam… - és Szilvi visítva felröhögött, majd pár másodperc döbbenet után az egész csoport fetrengve, őrjöngve  és pukkadozva nyerített. Hosszú percekig tartott ez a röhej.

Közben azon is  kellett gondolkoznom, hogy bizony Szilvi  ilyen állapotban nem maradhat. Ebben a szent pillanatban egy alacsony, vékony emberke jelent meg a színen, gelebíjában, kezében egy, azaz egy tekercs vécépapírral és egy üres műanyag vizes palackkal.  Az illető olyan koszos állapotban volt, hogy az már botrányos. Ebből rögtön gondoltam, hogy ő az ominózus Mohamed, a vécés bácsi.       
  – Na, csakhogy megérkezett – támadtam rá – miért kellett a vécét bezárni? Most nézze meg mi történt!

 

Kollegájához hasonlóan bamba képpel nézett rám, aztán közölte, hogy a vécét be kell zárni, mert ezek a népek képesek pisilni és nem fizetni. Legyintettem egyet rá, aztán nagy ötletem támadt. – Menjen gyorsan – szóltam  - és hozzon vizet az üvegébe! Igyekezett is a szegény pára, nyomkodta az ajtó kilincsét, aztán mind az egy zsebét kikotozta, de a vécékulcs nem került elő belőle. – Azannya! – gyúlt világosság a fejében. – A kulcsot Ahmednél felejtettem. Nyájasan ráordítottam: - Akkor menjen le a Nílushoz és onnan hozzon! Ezzel Szilvi felé fordultam, aki leült a vécé mellé a földre….már úgyis minden mindegy. – Azonnal lesz víz – mosolyogtam rá, mintha csak az étteremben  ülnénk és ő egy pohár vizet kért volna. Mohamed tényleg gyorsan megjárta az utat és már hozta is az üveg vizet. Szilvit az épület mögé tereltem, a barátnője segítségével pucérra vetkőzött és megmosdott. A barátnő aztán kijött és közölte, hogy most mi lesz, hiszen Szilvi összes ruhája olyan állapotban van, hogy kuka. Meztelenül csak nem jöhet tovább. A csoportom tagjain alig volt ruha, hiszen forróság volt, mindenki inkább alul volt öltözve, ruhát adni senki sem tudott. Megint csak Mohamedet húztam elő, pénzt nyomtam a markába és felszólítottam, hogy vegye le a gelebíját magáról. Ijedten nézett rám és azonnal levette. Olyan szaga volt a ruhadarabnak, mintha egy egész laktanya hordta volna két hónapig és a színe, ami valaha fehér lehetett, most mocskos barnát mutatott. Két ujjal fogtam és a barátnő felé lengettem barátságos mosollyal: - Íme a báli ruha, ezt vegye fel Szilvi! Az asszony elképesztő döbbenettel nézett rám, aztán szintén két ujjal elvette és hátra vitte. Pár pillanat múlva megjelent Szilvi, mezítláb, a koszos gelebíjában és a csoport megtapsolta őt. Ezek után csodás kirándulást tettünk az Ízisz templomnál. Szerencse, hogy senki másnak nem kellett vécére mennie.

Végszó: Mohamed, a vécés bácsi nagy tettet hajtott végre. Amíg a templomot látogattuk, ő a Nílushoz ballagott a kakis ruhákkal, kimosta őket, kiteregette a forró gránit sziklákra és mire befejeztük a kirándulást, a ruhák meg is száradtak. Szilvi visszavette frissen mosott ruháit, Mohamed pedig az övét. Mindenki örült. A vécés bácsi boldogan mutatta fel a megkerült vécé kulcsot.