Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Aktuality
11. rész - A váza

11. rész - A váza

2015-12-10

Két hetes varázslatos körutazásra indultunk. A hölgy, akiről történetem szól, már a repülőgépen felhívta a figyelmemet azzal, hogy számolatlanul itta a söröket és feneketlen táskájából egyéb alkoholos innivalók is előkerültek. Mire Kairóba ért a gépünk, igen érdekes állapotba került, alig tudott leszállni a gépről. Barátnőjével utazott, aki egyáltalán nem ivott, sem ekkor, sem az utazás további részében, de támogatta Alizkát, akinek Egyiptom földje kissé girbegurba volt, sehogy sem sikerült egyenesen végig menni rajta (a csoport azonnal el is nevezte „Részeges Alizkának”). Nos, Alizka a kairói reptéren még többféle italt vásárolt a Duty Free üzletben és mellé egy egész karton söröcskét is. A többieknek akadozó nyelvvel, de szigorú arccal kijelentette – mielőtt bárki rosszra gondolna - a férjének viszi ezeket az italokat ajándék gyanánt. Kairóban a Delta Pyramids Hotelben szálltunk meg, a Piramisok közvetlen közelében, vacsora után mindenki a szobája ablakából csodálta a Hang és fényjátékot, úgyhogy Alizkát aznap este már nem láttam. Reggel, miután jól bereggeliztünk, egész napos kirándulásra indultunk, először is a Piramisokhoz. Épp a nagy Piramist csodáltuk, amikor Alizka, aki egy igen méretes bevásárló szatyorral jött a kirándulásra, kinyitotta az ominózus szatyorcsodát és elővarázsolt egy sört. Mielőtt még odaértem volna hozzá, már ki is bontotta és el sem vette a szájától, amíg volt benne. Éppen Ramadan (nagyböjt) volt és nem illett az utcán italozni, amúgy meg mit gondolnak rólunk az emberek, mit gondolnak a magyarokról… a magyar nőkről. A műemlékek tövében meg különben sem illendő viselkedés.Kedvesen szóltam neki, de nem különösebben foglalkozott velem, ahogy kissé eltávolodtam tőle, nemcsak a sört, de a lapos üveget is meg-meghúzta. Kénytelen voltam megkérni, hogy a szatyrát hagyja a buszon. Ezek után Alizka mindig a legelső volt, aki felszállt, hogy azonnal a szájára illesszen egy üveget. A többiek hol nevették, hol kicsúfolták, de leginkább elkerülték. A repülőgépen jól meglocsolta a gégéjét, aztán az egész úton nem sikerült kijózanodnia. Csak rátöltögetett és a spicces állapot állandósult nála. Minden nap újabb üvegeket vásárolt és reggelente komolyan közölte velünk, hogy sajnos eltört az üveg és másikat kell vennie a férjének, ajándékba.  Így érkeztünk Asszuánba, hogy hajóra szálljunk, luxushajóra. Alizka ekkor is rózsás színben látta a világot és úgy tántorgott, mint akinek fejlövése van. A szokásos dolog pedig elkövetkezett, senki sem akart mellé ülni a vacsoránál, még a saját barátnője is egy másik társaság asztalához kívánkozott. Végül is négyen maradtunk, Alizkán kívül egy házaspár és én. A házaspár mellől is menekültek az emberek, a férfit elnevezték Bélgáz Bécinek (de ez majd a következő történetem lesz). Szép kis társaság voltunk, egyik oldalamon Részeges Alizka, másikon Bélgáz Béci. Alizka felém fordulva társalgott, felsőteste kis ingásokkal hol közeledett, hol távolodott a tányéromtól… és beszéd közben nyálgombócokat lövellt… a levesembe. Mondanom sem kell, hogy teleköpködött levesemet ott hagytam, aznap este nem vacsoráztam és további estéken hasfájásra hivatkozva nem is ültem közéjük többé. Aztán eljött a luxori kirándulás napja, amikor az Alabástrom üzemet is meglátogattuk, gyönyörű tárgyakat vásároltunk. Ahogyan elmondják és megmutatják, kétféle alabástrom vázát készítenek. Az egyik gépi, masszív, nehéz és erős darab, alig lehet cipelni, nem törékeny, ezt olcsón meg lehet venni. A másik vékony, mint a papír, átlátszó és pillekönnyű, természetesen nagyon törékeny, óvni, vigyázni kell rá és nem olcsóság, aki ilyet szeretne, mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. Alizka be is nyúlt és vásárolt egy hatalmas, tüneményes rózsaszínes-márványos- fehérmintázatú kézi készítésű alabástrom váza-csodát. Mindenki gyönyörködve bámulta, valóban pompás darab volt. Az üzemben még belülről is megvilágították, hogy így kápráztasson el bennünket bűvös mintázata. Sok-sok réteg csomagolóanyag került rá és dobozba is tették, aztán, mint egy kisbabát adták át neki. Szerintem sajnálták is, olyan mesés szépségű volt. A lelkére kötötték, hogy kézben vigye, nehogy eszébe jusson a bőröndjébe tenni. Alizka ölelve vitte és boldognak látszott, így mentünk vissza a hajóra ebédelni. Ebéd után mindenki visszavonult, hogy készüljön a délutáni kirándulásra, majd rövidesen összegyűltünk a recepciónál, hogy elinduljunk. Alizka kissé késett, pedig ez nem volt szokása, aztán megjelent feldúltan és ziláltan, köszönés helyett pedig nekem támadt: - Engem becsaptak! Átvertek és kifosztottak! – rikácsolta. –Mi történt? Csak nem eltűnt valami? – kérdeztem hitetlenkedve, mert nem szokott ilyesmi előfordulni. Ha valaki elhagyja a holmiját, az is megkerül, utánunk hozzák, vagy küldik. – Ez a csaló banda, minden szépet mondanak, hogy elcsábítsák az embert, aztán kiderül, hogy az egész csak átvágás, hazugság, lopás... - egyre inkább belelovallta magát a dühbe, közben a csoport tagjai körénk gyűltek és még mindig nem tudtuk mi történt. –Ó, a gyönyörű vázám… ó, a rengeteg pénzem. És ez így folytatódott volna napestig, de közben megérkezett a barátnője, egyben szobatársa, aki végre felvilágosított bennünket, hogy mi is történt. Ebéd után, amikor visszavonultak a kabinba, Alizka első dolga volt, hogy kicsomagolta a vázát. Nézegette, vizsgálgatta, aztán egyszer csak magasra emelte és közölte, hogy azt mondták az Alabástrom üzemben, ez a fajta kézi váza nem törik, most pedig kiderül és elegáns mozdulattal a padló kövéhez csapta. A szegény gyönyörűség egymillió aprócska darabra robbant szét, ha látta volna büszke készítője, bizonyára szívrohamot kap. A barátnő még mindig az átéltek hatása alatt volt és sápadtan rebegte, hogy nem tudta megakadályozni, mert mire felemelte a kezét és felkiáltott, hogy neee… addigra már a váza befejezte földi pályafutását. Arra, hogy elismételje, amit az üzemben mondtak, hogy a kézi váza törékeny és a gépi váza erős, na, erre már abszolút nem volt ideje. Próbáltam megnyugtatni Alizkát, a barátnőjével együtt győzködtük, már ha így történt, nincs mit tenni, de ne szomorkodjon, majd talál másik dísztárgyat, amit hazavihet, ám törékenyt ne vegyen még egyszer. A csoportom tagjai nagyon gyorsan szétszéledtek, az arcukon elképedt derültséggel, mindenkinek sürgős mosdó és egyéb dolga akadt. Alizka a szokásosnál is tovább csókolta a táskájában lévő üveget, aztán vállat vont és tompa belenyugvással bólogatott: - Na, indulunk a kirándulásra? – Gyerünk! – válaszoltam és szóltam a portásnak, mire visszajövünk, takarítsák el a váza romjait. Több szó nem esett a vázáról, Alizka sok egyéb ajándékot vásárolt, kendőket, táskát, ékszert, egyik sem volt törékeny és boldogan utazott haza. Gondolom otthon nem mesélte el a váza történetét.

Utószó:

„Még jó, hogy minden este legurítasz pár sört, így az üvegeket vázának használhatod” /James Bond/