Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

19. rész - A fenevad

Aktuality
19. rész - A fenevad

19. rész - A fenevad

2016-02-04

A csodás Alexandriába utaztunk, a Földközi-tenger partjára, boldogan és jókedvűen. Körutazásunk nagy részét már megtettük, gyönyörűséges, felejthetetlen élményekkel volt tele a lelkünk. Csupa kedves, régi barátom volt a csoportban, nagyon jól éreztük magunkat együtt. Alexandria és Kairó között félúton van egy „tanya”, Oroszlán falu a becsületes neve. Messziről szembe ötlik a bejárat fölött egy hatalmas plasztika, amely felugró oroszlánt ábrázol. Benn hatalmas területen, nehéz, faragott bútorokkal berendezett, nyitott étterem, ahol finom illatok szállnak a kemencékből. A kemencék előtt guggoló asszonyok, akik kenyeret (pitát) és házi réteseket sütnek. Utóbbit szintén házi készítésű sajtokkal és mézzel tálalják az éhes vándoroknak. Lehetne itt mindenfélét enni-inni, azonban érdekes módon minden vendég előtt az említett ropogós, pirosra sült rétesek illatoznak.
De nemcsak ez a különlegessége a helynek, hiszen Oroszlán falu a neve, ez a név pedig kötelez.  Tehát ez a hely valójában egy állatkert. Állatkert az étteremben, vagy étterem az állatkertben. Rengeteg kitömött állat és hal díszíti a helyet, halászhálók, akváriumok. Pár lépésnyire az asztaloktól rókák, farkasok, tarajos sülök, szamarak, lovak, majmok, krokodilok, struccok, lámák, hiénák, párducok, oroszlánok, még felsorolni is nehéz hány féle, fajta állat lakik. S akinek még ez sem volna elég, a tulajdonos egy cirkuszt is épített, ahol a saját maga által idomított oroszlánokkal és egyéb állatsereglettel szokott fellépni. Van még játszótér és sétálópark, kis patak, egy kutyafajtákat bemutató rész, ajándék és édesség pult. Órákat lehet itt eltölteni anélkül, hogy valaki unatkozni kezdene. A sok attrakció közül azonban a leges-legcsábítóbb a bébi oroszlán simogatás és fényképezés. Talán nem is simogatásnak kellene nevezni, hanem ölelgetésnek, mert a pici oroszlánt, aki természetesen az itteni szaporulatból való házi kedvenc, a vendégek karjába adják. Még soha nem vittem csoportot úgy, hogy ne lett volna legalább egy pici oroszlán náluk. Legtöbbször kiskutya nagyságú szőrgombócok ezek, bambácska, puha szőrű, álmos állatkák és úgy simulnak az ember karjába, mint egy plüssmaci. Ritka, különleges élmény átölelni egy ilyen bébit. A csoport tagjai kézről kézre adják és kedveskedve  simogatják, fényképezik őket.
Ámde ez alkalommal kissé nagyocska oroszlánhoz volt csak szerencsénk, aki már kinőtt a bébi korból, inkább kiskamasznak lehetett nevezni. A gondozója alig bírta cipelni, az alany pedig nem tűrte mélán a szeretet rohamokat, izgett-mozgott, ficánkolt, mindenáron szabadulni próbált. A csoportomból Vera volt az utolsó, aki magához ölelte, a férje fényképeket készített róluk, amikor az asszony fájdalmasan felkiáltott és gyorsan a gondozó kezébe lökte az állatot. Odaléptem, hogy mi baj történt és Vera gyászos arccal mutatta a karját, ahol az oroszlán hegyes fogai megsértették a bőrét, kicsit vérzett és azonnal kékes színben játszott. Mindenki ordasereglett és megnézték az „oroszlán-harapást”. Én fertőtlenítettem a sebet és sebtapaszt tettem rá. Vera férje, Gábor  azonban nem zavartatta magát, láthatóan valamit keresett, majd megtalálta, a mobil telefonja volt az és diadalmasan felkiáltott: - Most felhívom anyádat és megmondom neki, hogy Anyuka, Verát most marcangolta meg egy oroszlán. Pár másodperc csönd után kitört a fergeteges nevetés és ezzel fény derült Veráék családi viszonyaira is. Gyorsan lebeszéltük a férjet a telefonálásról, nehogy szegény anyósa szívinfarktust kapjon a hír hallatán. Mit szólna a kis öregasszony, mi történne vele, ha a lányával Afrikába utazó veje egy ilyen újsággal hívná fel.  Persze mindannyian tudtuk, hogy Gábor pont azt akarta, hogy történjen valami a gyűlölt anyóssal. A kivételes fényképek már elkészültek, végig néztük az összes látnivalót, az ínycsiklandozó réteseket megettük, számtalan teával, kávéval leöblítettük, tehát indulhattunk tovább. Mire a tengert megpillantottuk, már csak a mai nap vicce maradt az „oroszlán- harapás”, de főleg az anyós bosszantó Gábort emlegettük. Alexandria, a tenger delejes illata elvarázsolt bennünket és szépséges napokat töltöttünk ott (is).

Utószó: Erről eszembe jutott egy vicc. A férfi mondja a barátjának: - Az anyósom éppen egy kőhajításnyira lakik tőlünk. Pontosan tudom…..mert minden nap megdobálom…(!)