Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

20. rész - Libasor és rémjárat

Aktuality
20. rész - Libasor és rémjárat

20. rész - Libasor és rémjárat

2016-02-11

 

 

Történetem ugyanazon út során esett meg velünk, két különböző repülőgépen. Körutazásunk egy

Moszkva – Budapest – Kairó járattal indult. A nagy gépen egyetlen üres hely sem volt, a többség

orosz turista. Az első meglepetés az ebédnél ért bennünket. A tálca kibontása után egy öklömnyi

húsdarabot találtunk, kevés zöldséggel körítve. A műanyag kések sorra törtek bele az óriás

sziklatömbbe. A bátrabbak marokra fogták és úgy marcangolták… volna, de a fogak sem bírtak el

vele. Végül is a kis zöldség elfogyasztása után a húsokat mind visszaadtuk. Lehet, hogy nem egyszer

használatos ételt kaptunk és minden járaton ezeket a húsokat tálalják fel? Így kell spórolni. Szóval,

kissé éhesen utaztunk, amikor az egyik hölgy utasom, Ani odajött és a fülembe súgta, hogy félórája

szeretne elmenni a mosdóba, de hosszú sor áll, ami nem akar elfogyni. Én eddig nem figyeltem, de

most szemmel tartottam a vécé előtt kígyózó menetoszlopot, ami valóban egyáltalán nem csappant,

sőt mintha egyre és egyre többen lettek volna. Mi van itt? Mindenkinek hasmarsa van? Majdnem egy

órán át kémleltünk arrafelé, amikor Ani tudtomra adta, hogy nem bír tovább várakozni és bosszúsan

bár, de beáll a sor végére. Oda is állt és negyedórás veszteglés után eljutott a mosdóig. Itt azonban

jött a második meglepi, a kedves orosz utasok egyáltalán nem a toalettre várakoztak. Ani

akadálytalanul bejutott a mosdóba és csak csodálkozott, hogy aki visszafelé jön, ahelyett, hogy a

helyére igyekezne, újra beáll a sor végére. Most azonban kiderült a turpisság. Egy csupa mosoly

légikisasszony, azaz fiatalember az illemhely mögötti konyha fülkében vodkát mért a szomjas

közönségnek, mivel a gépen alkoholt nem szolgáltak fel. Dollárért adta az eszes fiú és olyan kis

pohárkában, annyira csekély mennyiséget, hogy aki megitta a fél kortyot, megint beállt a sorba. A

vizespohárhoz szokott nép tehát nyolc-tíz alkalommal is elzarándokolt a toalett mögé, hogy a kellő

mennyiséget magához vegye. A landolásnál már olyan vodka szag terjengett a gépen, hogy aki nem

ivott, az is szédült és amikor kinyitották az ajtót, mint a köd párolgott kifelé az illat. A kereskedői

vénával megáldott fiatalember jó keresethez jutott az út során, az orosz turisták pedig kellően

jókedvűen érkeztek Egyiptomba.

 

Csodás körutazásunk végén a Vörös-tengernél töltöttünk pár napot Hurghadán. Onnan szintén

repülőgéppel utaztunk vissza Kairóba. Ebben az időszakban olyan sok külföldi volt Egyiptomban, hogy

az Egypt Air már nem bírta teljesíteni a nemzetközi és belföldi fuvarok sokaságát. Ezért

Oroszországból béreltek gépet, személyzetet kiegészítésként. Mi pontosan egy ilyen repülővel

utaztunk Hurghadáról Kairó felé. Az út rövid, alig emelkedik fel a gép, újra ereszkedni kezd. Most

azonban nem kezdtünk alább szállni, már az utasok is észre vették, hogy jé, már Kairó fölött vagyunk

és nem szállunk lejjebb. Morgolódtak, kérdezősködtek, hogy mi történik, de én sem tudtam. A

következő pillanatban azonban, mintha a pilóta is kinézett volna az ablakon és meglátta volna, hogy

nahát, itt van Kairó, gépünk egy hirtelen éles félfordulattal zuhanórepülésbe kezdett. Pontosan így

repülnek a harci repülőgépekkel a hadi pilóták. Szóval rárepültünk a célra. Az utasok sikítva

tiltakoztak, mire berontottak a légikisasszonyok… az orosz légikisasszonyok… és erősen kapaszkodva

az ülések támláiba, hangos szóval nyugtatni próbálták a rémült népet. Talán sikerült is volna a

csitítgatás, ha nem mosolyogtak volna, de ők tele szájjal vigyorogva bizonygatták, hogy nincs semmi

baj. A szájuk pedig tele volt arany fogakkal, amelyek villogtak ide-oda, ettől a közönség még jobban

visított, mintha ördögöt láttak volna. Így aztán el is foglalták magukat és közben elég nagy

hangzavarban, de sikeresen leszálltunk. Amikor végre nyílt az ajtó, az izzadt tömeg egymást nyomva

igyekezett kifelé a repülőgépből, és ekkor kitárult a pilótafülke ajtaja. Az ajtó keretében megjelent

Szergej, a csodapilóta…vagy háborús pilóta(?!) Óriás volt, széltében is, hosszában is, de legnagyobb

rajta a feje volt. Szép kerek, hatalmas, kopasz és vörös. Jól látszott rajta, hogy már nem szomjas.

Olyan vörös színű volt a kobakja és az arca, tudtuk, hogy nem vízzel oltotta a szomját. Aki látta őt,

mindjárt megértette, miért is történt ez a furcsa landolás.

 

Utószó:

Torony: - Magassága? Helyzete?

Pilóta: - 1,85 vagyok és baloldalt legelől ülök! (……)