Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Tevés üldözés Egyiptomban

Aktuality
21. rész - Tevés üldözés

21. rész - Tevés üldözés

2016-02-18

Szép tavaszi nap volt, második napunk Kairóban, a Piramisokhoz kirándultunk. Finom reggelit ettünk

a szállodában, aztán felszálltunk a buszra és az „őrült” kairói forgalomban elindultunk. Az utasok

huhogtak, nevettek, érdekes volt ez a látszatra minden szabályt mellőző forgatag. Aki először látja a

kairói forgalmat, nem hisz a szemének. Hogy lehet így közlekedni? Nos, lehet…általában, amikor nincs

dugó…ugyanis a dugó azt jelenti, hogy állnak a járművek, nem haladnak és köztük egy ember sem fér

el, olyan szorosan torlódnak össze. Amikor pedig halad a forgalom, akkor egy ötsávos úton nyolc-

kilenc sorban mennek az autók egymás mellett. És érdekes módon senki sem ideges, senki sem szidja

a másikat, nem rázza az öklét és nem emlegeti felmenőit és idősebb rokonait. Hogy mit mutat az

irányjelző, ki és merre szeretne haladni, azt nehéz megállapítani az idegen szemnek. De ők itt tudják!

Nem törődnek ilyen apróságokkal, mint index és hasonlók. Aki kocsijának előrébb van az orra, az

mehet először, aki hátul van, az vigyáz az előrébb lévőkre. A duda a legfontosabb az autóban. Mivel

ilyen nagyon közel haladnak egymáshoz, a dudával jelzik a helyzetüket. Vigyázz, itt vagyok mögötted

balra, vagy vigyázz, a jobb oldalon melletted haladok, esetleg vigyázz, most elmegyek melletted a bal

oldalon! A visszapillantó tükröknek sanyarú helyzetük van az autók közelsége miatt, ezért a ravaszabb

sofőrök kikönyökölnek az ablakon, ezzel is mutatva, hogy ennél közelebb senki ne jöjjön, így

megmentik a tükröt, az esetleges atrocitástól. Parkolásnál azonban mindenki behajtja a tükrét. Sehol

a világon nem tudnak ilyen apró helyeken parkolni, mint a kairói emberek. Az autók elől-hátul

összeérnek az előttük és mögöttük parkolóval. Amikor valaki egy ilyen helyről szeretne kiállni,

finoman előrébb és hátrébb tolja a többieket. Persze nem kézzel toligálja, ugyan már… a saját

autójával. Picit előre, picit hátra, még egy picit előre, még egy picit hátra, aztán már ki is fért a

parkolóhelyről.

Szóval, haladtunk a Piramisok felé, a legmodernebb terepjárókkal és a

csacsifogatokkal egyetemben. Messziről már csodáltuk a hatalmasságokat és izgatottan vártuk, hogy

belépjünk a Piramis területre. Több instrukciót is adtam csoportomnak, ezek közül kettőt emelnék ki:

együtt maradunk és a tevés emberekkel nem állunk szóba. Az utóbbit meg is magyaráztam, ha valaki

tevegelni szeretne, akkor szóljon nekem és intézkedem, ha mégis, önkényesen szóba áll velük, akkor

a pénztárcája fogja kárát látni. Úgy látszott mindenki megértett engem. Mesébe illő, káprázatos

órákat töltöttünk a Piramisoknál. Amikor mindent megnéztük, körbejártunk, lemásztunk és

felmásztunk, megcsodáltunk és lefényképeztünk, elmondtam az érdekes történeteket, buszra

szálltunk és felmentünk a Panoráma nevezetű kilátóhelyre, ahonnan az egész területet szenzációsan

lehet fényképezni. A Panorámánál is, ahogy mindenütt ajándék bazár is volt és jobb oldalt egy kisebb

tevecsorda vesztegelt turistákra várva. Sok-sok fotót készítettünk, csoportos és egyéni, te és én, te és

ő, ő és én….és így tovább, a csoportom kissé szétszéledt. Próbáltam mindenkire figyelni, de sok

turista volt ott, a parkoló tele volt óriás buszokkal. Bő félóra után indultunk tovább a Szfinx felé. Az

utasaim felszálltak a buszra, gyors számolás, mindenki megvan-e… nem volt. Laci nevű utastársunk

hiányzott. Leléptem a lépcsőn és körülnéztem, látom-e valahol a fehér rövidnadrágot. Igen.

Mindenütt csak fehér rövidnadrágokat láttam. Ebben a pillanatban Laci – majd feldöntve engem –

vágtatott, igen vágtatott, fel a buszra. Arca kipirult, zihált és úgy kiáltotta, hogy indulhatunk. Biztosan

a melegtől, gondoltam én. Felléptem és indultunk. Tovább meséltem a fáraókról és történelemről,

soha el nem fogyó érdekes történeteim egyikét. Az emberekkel szemben álltam, a haladási iránynak

háttal, mikrofonnal a kezemben. Meséltem, meséltem….és közben látom, hogy egy teve rohan a

buszunk nyomában, nyergében lobogó ruhában és kendőben a gazdája, csak úgy ösztökéli, hogy

gyorsabban. Mi a csuda? Mit csinál ez az ember? Hová siet ennyire? Tovább meséltem, de közben a

tevést figyeltem, aki Forma-1 pilótaként lőtt ki jószágával és egyre gyorsabban közeledett. Aztán a

következő pillanatokban már nem meséltem tovább, mert a tevés beért bennünket és öklével jókora

ütéseket mért a busz oldalára. Na, na, ennek a felesem tréfa! Szóval minket üldözött a dromedár.

Lássuk hát, mi a baj! Azonnal szóltam a sofőrnek, aki lehúzódott és azonnal megállt.

Kinyílt az ajtó és a tevés ember frissen pergő nyelvvel egy panaszáradatot zúdított rám. Az utasaim felé fordultam,

akik ijedten a történtektől csendesen ültek a helyükön és megkérdeztem, ismeri-e valaki ezt az

embert, esetleg a tevéjét. A buszon teljes csend honolt. Még egyszer kérdeztem….csend. Lacira

néztem, ő rám…nem kellett sokáig néznem, felállt. Kissé ijedt hangon elmesélte, hogy amíg a többiek

fotózták a Piramisokat, ő a tevék felé sétált. Ott ez az ember megszólította őt és felajánlotta, hogy

lefényképezi a tevén. Ő azonnal megkérdezte, hogy mennyit kellene ezért fizetnie, de a másik

kedvesen azt válaszolta, hogy semmit, ingyen van. Erre ő közelebb ment, felmászott a nyeregbe, a

teve felállt és megtörtént a fényképezés. Aztán várta, hogy leül a teve, hogy leszállhasson, az ember

azonban közölte vele, hogy fizessen és esze ágában sem volt a tevét leültetni. Ő leugrott, pedig igen

magasan ült és cselesen kikapta emberünk kezéből a fényképezőgépét, majd, mint a szél elrohant a

busz irányába. Laci arca szomorú volt és tanácstalan. A tevés ember felé fordultam, lefordítottam Laci

mondatait, aztán megkérdeztem így volt-e. Igent válaszolt, aztán közölte, csak nem gondolja ez a

turista, hogy ő ingyen dolgozik. Szigorúan feleltem neki, ha azt mondta ingyen, akkor ingyen. Ha

pénzt akart kérni, akkor meg kellett volna mondania előre, mert így becsapta a turistát. Ha pedig

becsapta, akkor nem jár neki semmi. Amennyiben ez nem tetszik, akkor hívhatjuk a rendőröket.

Viszontlátásra. A busz ajtaja bezáródott és még hallatszott a csalódott morgás kívülről, de rendőrt

látni nem óhajtott. Lacira mosolyogtam, megnyugtattam őt és figyelmeztettem, hogy máskor

hallgasson rám.

Később már nevetve beszélgettek egymás között Laci kalandjáról és a tevés

üldöztetésünkről.

 

Ui.: A tevére a felszállás ingyenes, de lefele vagy ugrunk, vagy fizetünk!