Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Egyiptom utazás, nyaralás élmény

Aktuality
22. rész - Az ajándék

22. rész - Az ajándék

2016-02-25

Megint Egyiptomban járunk, nagykörúton, egy érdeklődő és kedves emberekből álló, nagy létszámú csoporttal. Kairótól Asszuánig fogunk utazni és mind megnézzük a lélegzetelállító, káprázatos helyeket. Az idő csodálatos, otthon esik a hó, de itt pompás, meleg napsütés simogat bennünket. Első napon természetesen a Piramisokban gyönyörködünk. Hosszú órákat töltünk a bűvkörükben, mielőtt tovább indulunk a Régészeti Múzeum felé. A buszunk felé sétálva az egyik hölgy rohamléptekkel csatlakozik hozzám és kipirulva mesélni kezd:

- Amikor a Völgytemplom felé sétáltunk én kissé lemaradtam, mert fényképeztem.  Egy helyi férfi mellém lépett és megszólított, hogy honnan jöttem. Helyes ember volt, magas, fekete hajú, barna bőrű, hófehér ruhában, napszemüvegben és harminckét hófehér foggal mosolygott rám. Mondtam neki, hogy Magyarországról jöttem. Elragadtatott hangon kiáltott fel és rögtön magyarul köszönt. Aztán felsorolta az Arany Csapat játékosainak a nevét, külön hangsúlyozta Puskást és Hidegkútit. Angolul lelkendezett és elmondta, hogy a mi focistáink a világ legjobbjai, hogy Puskás sokáig itt volt. Elbeszélte, hogy Magyarországról Egyiptomba vonatokat, buszokat is szállítottak és hogy azok, milyen szuperek voltak. Közben sétált velem tovább, mert én nem akartam megállni, nehogy nagyon lemaradjak a csoporttól. Taglalta a vonatok és buszok előnyeit és hátrányait, majd rátért, mennyire szereti a mi országunkat, a mi népünket és egyáltalán őrült boldog, hogy beszélgethet egy magyarral. Majd nagy örömmel megmondta, hogy őt Mohamed Ahmednek hívják. Megkérdezte a nevemet. Bemutatkoztam, ő ennek is roppant örült. Közben láttam, hogy mindjárt utolérjük a többieket, mutattam neki a csoportunkat, az idegenvezetőnket. Akkor benyúlt a zsebébe és elővett két meseszép, egzotikus nyakláncot. Felém nyújtotta és lehengerlő mosollyal mondta, hogy ezeket nekem adja ajándékba, mert én vagyok az ő magyar barátja. Nem akartam elfogadni, nem fogtam meg őket, de ő a kezembe nyomta, aztán magyarul elköszönt, hátat fordított és gyorsan elment. –

Ez volt az a pillanat, amikor Juditra bámultam, hitetlen volt a mosolyom és a hangom is: -Gondolom nincs vége a történetnek…. Judit kis szünetet tartott, aztán fejét ingatva folytatta. Közben a többiek már körénk gyülekeztek és mindenki tudni akarta mi történt.

-Szóval , csak álltam ott megbűvölten és néztem a férfi után, aki eltűnt a tömegben. Le voltam nyűgözve, már amúgy is a sok látnivalótól, de most még ez a dolog, hogy egy idegen, csak azért mert magyar vagyok, ilyen csodálatos ajándékot ad nekem. Néztem a lángoló vörös és sziporkázó kék köveket a nyakláncokon, aztán eldugtam a kincseimet és gyorsan a csoport után szaladtam. Megnéztük a Völgytemplomot, a Szfinxet. Minden fantasztikus volt, a mesék és történetek mágikusak. Az emlékezetemben és a fényképezőgépemben kismillió feledhetetlen kép rögzült. Mohamed Ahmedre csak később gondoltam, hogy milyen remek ember és büszke voltam, hogy én vagyok a magyar, a barát. Megsimogattam a láncokat és elterveztem, hogy az egyiket, a csillámló piros kövekkel, a lányomnak fogom ajándékozni, persze a történettel együtt, a másikat, amiben kék kövek szikráztak, megtartom magamnak. Végül, több, mint egy óra múlva, elindultunk a buszunkhoz. Én megint a sor végén haladtam, mint egy alvajáró, szédült- boldogan. Nem is vettem észre, hogy valaki szorosan mellettem jön, csak amikor megszólított. Mohamed Ahmed volt és az ő mosolya, kérdezte, hogy vagyok, hogy tetszett a Szfinx. Már egészen közel volt a buszparkoló, amikor elém lépett, hogy megállítson és kedveskedve  mondta: - Kedves magyar barátom, Judit, én adtam neked ajándékba két szépséges, drága  nyakláncot, de te nem adtál nekem semmit. Kérlek, adjál te is valamit ajándékba nekem! Rábámultam. Megfordult a fejemben, hogy a táskámban van két töltőtoll, egy csomag mentolos cukorka, egy kutyás kulcstartó…más semmi, amit oda lehetne adni, talán a sapkám, ami a fejemen van.  Mohamed Ahmed mosolya bevilágította az arcomat, ahogy sürgetően rámszólt : -Amerikai dollárt kedves magyar barátom…..amerikai dollárt adjál….! Micsoda?... (?!) Nem tudom leírni azt a csalódást….hirtelen kimarkoltam a két gyönyörűséges nyakláncot a zsebemből  és a kezébe nyomtam. Aztán futásnak eredtem, hogy minél előbb utolérjelek benneteket. Nem is néztem vissza.

Csend volt, aztán az utasaim felnevettek és Judit megkönnyebbülten velük nevetett. Majd valaki megjegyezte: - Semmi sem olyan drága, mint ami ingyen van!

Így igaz!