Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Marokkó, utazás, majom

Aktuality
25. rész - A táskatolvaj

25. rész - A táskatolvaj

2016-03-17

 

Ez a történet a mesés Marokkóban történt velünk, ahol feledhetetlen körutazáson vettünk részt. Annyi, de annyi tüneményes élményben volt részünk, hogy alig fért a szívünkbe (és fényképezőgépünkbe). Már megcsodáltuk Marrakesh-t, a vörös várost, festői kertjeivel és pompás palotáival, Essaouira-t, a kék várost, a művészek városát, ahol a halpiac semmihez sem hasonlítható, egyedi aromáját felváltja a végtelen óceán illata, Casablanca-t, a fehér várost és Rabat-ot, az ország fővárosát, aztán Fes-t, Marokkó legősibb királyi városát is. Már hatodik napja álmélkodtunk, szájtátva a mesébe illő helyszíneken, amikor megérkeztünk Ifran-ba, a királyi síparadicsomba, mely a Közép-Atlasz hegységben pompázik és nagyon vártuk, hogy a cédrus erdőkön végighaladjunk a Magas-Atlasz lélegzet elállító Grand Kanyonja felé. Buszunk kanyarogva haladt a hűvös lombú cédrusok alatt, melyek az útra vetik árnyékukat, aztán hopp, nem is messze tőlünk egyéb árnyékok is vetődtek az aszfaltra. Sok-sok árnyék, kicsik és nagyok, emberszabásúak.

Mindannyian az úton álldogáltak és mintha vártak volna valamire, vagy valakire, azaz valakikre….illetve ránk. Igen, igen, ránk várakoztak. Ők, a vad majmok. Valódi vad majmok, akik ott élnek a cédrus erdőkben és nagyon szeretik a turistákat. Ugyanis a turisták is nagyon szeretik a majmokat, ennek okáért mindig sok-sok ennivaló van náluk. Ezért a vad majmok vadságukat kissé félretéve elgondolkoztak a világ dolgain. Kinek van kedve ezek után hajtásokat, leveleket és gyümölcsöket keresgélni, amikor étel házhoz szállítás van, és patakot sem kutatnak, hiszen az aranyos emberek ásványvizet is hoznak, azzal itatják őket. Egy dolgot nem szeretnek a vad majmok, az pedig a majom eledel, amelyet a kedves turisták megvesznek, aztán jobb híján meg is esznek, mert a majmok minden mást imádnak, csak ezt nem. Szóval, a kicsik és nagyok ott álldogáltak az úton és kémleltek erősen, jönnek-e már a „pizzafutárok” és mi be is futottunk. Buszunk szépen lekanyarodott az útszélre, utasaim izgatottan visongva leszálltak.  Mindenkit figyelmeztettem előre, ne feledje, ezek nem szelíd majmocskák, illő távolságot tartunk, lassan mozgunk, nem teszünk hirtelen mozdulatokat és nem nézünk senki szemébe. Ami pedig nem feltétlenül szükséges, azt hagyjuk a buszon.  Már kattogtak is a fényképezőgépek, előkerültek a táskák mélyéről a finom falatok és a vad majmok vadul falatoztak.

Ili néni is ott volt a csoportomban, aki egész úton ezt várta a legjobban, hogy találkozzon a majmokkal. Rögtön a legnagyobb hímmel kezdett ki, aki egy farönkön üldögélve várta az alattvalókat, hogy hozzá járuljanak az étekkel. Óvatosan megközelítette és egy hámozott narancsot nyújtott felé aprólékos gonddal. A majom szempillantás alatt kikapta Ili néni kezéből a gyümölcsöt és még gyorsabb mozdulattal a szájába tömte az egészet. A hölgy nápolyival próbálkozott, ami szintén rekord gyorsasággal tűnt el az állat szájában. Aztán mogyoró, keksz, fél zsemle és még egy narancs került elő, ezzel ki is fogyott Ili néni ételkészlete. A majom érdeklődve figyelte mit varázsol elő az emberasszony, ásított is, aztán megvakarta a fejét….de táska nem rejtett több ennivalót. Vagy csak dugdossa? Nem akar többet adni? Ki tudja mit gondolt a nagy majom, de felugrott és hirtelen mozdulattal kikapta Ili néni kezéből a táskáját, aztán uzsgyi, fel a fára. Persze kiválasztott egy gyönyörű, szálas cédrust és jó magasra ült. Először csak nézett lefelé, hogy miért állják körbe kiáltozva a fát az emberek, unott pofával lóbálta a táskát egy ideig, biztosan tetszett neki ez a játék, végül kinyitotta. Először kivett egy zsebkendőt, megnézte jobbról, balról, megszagolta, fintorgott, aztán ledobta. A zsebkendő kerengve lehullt, Ili néni felvette és mindannyian a majmot figyeltük, mi lesz a továbbiakban. Nos, a továbbiakban csak nevettünk és nevettünk, mert a majom egyenként szedegetett ki mindent, nézegette, szagolgatta és dobálta lefelé. A zsebkendő után kivett egy fésűt, aztán egy csomag nedves kéztörlőt, amiből egyenként huzigálta ki és szórta lefelé a törlőket, nagy grimaszolás közepette. Aztán kicsi tükör következett, belenézett, felvisított, ledobta. Ezek után még útlevél, pénztárca, sapka volt soron. Szerencsére nem tépte szét az útlevelet és nem nyitotta ki a pénztárcát sem. Egy tollat megrágott, mielőtt lerepítette. De most megtalálta a fényképezőgépet. Az egész csoportom a fa alatt állt kitárt karokkal, hogyha repül a gép, valamelyikünk el tudja kapni. Szerencsére sikerült, majom uraság egyenesen dobta lefelé.  Aztán a táska aljában végre talált két cukorkát, amiket haladéktalanul befalt, ezek után a táskát szájával lefelé rázogatni kezdte, hátha még elbújva akad benne egy s más.

Ili néni pedig az öklét rázogatta felfelé és válogatott dolgokat vágott majom úr fejéhez. Mi továbbra is hasunkat fogva nevettünk. A táskában azonban már nem volt semmi. Ili néni nagyon várta, hogy megkapja a táskáját. A majom pedig nem váratta, odavágta a táskát és hátat fordítva nekünk békésen vakarózni kezdett. Ili néni  visszapakolhatott.

A többieknek is kifogyott a készlete, a kicsiknek és nagyoknak félelmetesen jó étvágya volt. Cserébe szenzációs fényképeket készített mindenki. Érzékeny búcsút vettünk hát a vad majmoktól, ott hagytuk őket a pompázatos cédrus erdőben és nagyon jókedvűen folytattuk utunkat a Magas-Atlasz Grand Kanyonja felé, mert rengeteg élmény várt még ránk.