Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

egyiptom, adel-ba, sivatag

Aktuality
26. rész - Sivatagi medve

26. rész - Sivatagi medve

2016-03-24

 

Oázisok túrán voltunk Egyiptomban. A buján zöldellő, bűvös oázisokon kívül a sivatag is rengeteg káprázatos varázslatot tartogatott számunkra. Természetesen először a mesés Kairót jártuk be, megnéztük a gigantikus Piramisokat, a feledhetetlen Régészeti Múzeumot, elmerültünk a Khan El Kahili misztériumában és napestig sorolhatnám a fantasztikus élményeket. Aztán buszra pattantunk, hogy útra keljünk a sivatag felé. Fajjum oázis irányába haladtunk, hogy a Qaroun-tónál kis pihenőt tartva a sivatag belseje felé induljunk tovább. Ez a tó arról is híres, hogy vize sós és isteni finom húsú Mózes halak élnek itt. Másik élőhelyük a smaragdszín Vörös-tenger. A Mózes hal úgy néz ki, mintha nem egész, hanem fél volna, egyik oldalon van szeme, a másikon nincs, egyik oldalon pikkelyes, a másikon „ pucér”. A monda szerint, amikor Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert , botjával pont középen szelte kettőbe a Mózes halat, aki azóta csak fél hal. No, ettől függetlenül az íze leírhatatlan.

Szóval megpihentünk a Qaroun-tó partján, aztán irány a sivatag belseje. Egyenlőre még valódi úton haladt buszunk, de már csak homokot néztünk, ameddig a szem ellát. Utasaim összebújva beszélgettek egymás között, pár szót elcsíptem a sutyorgásból, márpedig a kétkedő szavakat, hogy ugyan már, azt kötve hiszik, hogy a sivatag közepén vízesések vannak. S minél tovább haladtunk, annál hangosabb lett az aggályoskodók beszéde. Talán egy órahosszat mentünk, amikor hirtelen csend lett a buszon, az emberek csodálattal kémleltek kifelé. A semmiből az orrunk előtt termett egy hatalmas tó, égszínkék vize lágy hullámokat vetett a partra, vízi madarak szószátyár fecsegése, szárnyak suhogása hangzott és a tó bal oldalán hangos locsogással cseverészve, fehér fodros vízsugarak ugrottak fejest a hegyről a tóba. Megérkeztünk Wadi Rayyan vízesésekhez.

Csodás napot töltöttünk itt, csónakáztunk a József tavon, átlábaltunk a vízesések alatt, meglestük a madarakat és halakat, de tovább kellett indulnunk, mert másnap Baharia-oázis várt bennünket. Az oázist autóbusszal megközelíteni nem lehetséges, a sivatagi úttalan utakon csak dzsipekkel lehet közlekedni. Így tehát átszálltunk, hogy még beljebb hatoljunk a sivatagba, ahol újabb káprázatos élmények vártak ránk. A dzsipek sofőrjei jókedvű, nevetős beduin legények, folyton a viccen járt az eszük. Egyikük vezetés közben kiugrott az autóból és elszaladt, még integetett is visszafelé vidáman, a kocsi meg csak ment előre, az utasok visítozva nevettek. Hiszen itt nincsenek utak, csak megyünk az orrunk után, egyik homokdombról a másikra.

Először a Fekete-sivatagban haladtunk, ahol a homok éjszínű, s este nem különbözik az ég a földtől. Óriás homokdűnéken hengergőztünk lefelé, hogy csiklandós homokszemekkel lett tele még a fülünk is, ámulva bámultuk a Kristályhegyet, mely úgy szikrázott az aranyszínű napfényben, mintha valódi gyémántból volna. Aztán megérkeztünk a Fehér-sivatagba, amely tejszínű, mintha frissen esett hó takarná és óriás mészkő „szobrok” ékesítik. Nem emberkéz faragta szobrok ezek, a természet alakította őket, de felismerhető bennük megannyi forma és alakzat. Olyan tiszta minden, egy bogár sem él meg itt, csupán sivatagi rókák lopakodnak éjjelente félénken, hogy elcsenjenek egy bőr cipőt a kedves és feledékeny turistától, aki nem tette be a cipőjét éjszakára a sátorba. A kínai cipőket nem szeretik ezek az aranyos állatkák, finom szaglásukkal kiválasztják a valódi bőr lábbeliket és csakis ezeket hajlandóak ellopni, hogy kissé szétrágva aztán hátrahagyják, mielőtt hajnalban visszaosonnak vackukra. Tehát itt táboroztunk le, ebben a valószerűtlenül fehér világban, beduinjaink már verték is a sátrakat, pokrócokat, matracokat hordtak ki a dzsipekből, konyhasátrat is állítottak és bőszen vacsorafőzéshez kezdtek.

Az utasaim mindannyian a szabad ég alatt akartak aludni, de én felállíttattam a sátrakat, hátha valaki mégis meggondolja magát. A vacsora sült csirke, rizs és saláta volt, igen ízletes. Vacsora után a fiúk tábortüzet gyújtottak, körbeültük és egyik nótát fújtuk a másik után. Közben besötétedett és az égen megjelent milliárdnyi csillag. Aki városban él, néhanap onnan fürkészi az eget, csak pár csillagocskát számlálhat össze. Itt azonban mint egy búra borult ránk az ég és ez az égi búra töménytelen csillaggal volt kifestve. Csak feküdtünk ott a sivatag közepén, tekintetünket az égre függesztve és úgy éreztük, mintha mi is egy-egy porszem lennénk a Szaharában. Aki egyszer megtapasztalja ezt az érzést, sohasem felejti el. A tűz lassan elhamvadt és mi betakaróztunk a csillagos égbolttal.

Telt-múlt az idő….aztán egyszer csak valami szörnyű hangra riadtam fel….felültem és láttam, hogy az utasaim is mocorognak, többen felkeltek és az eget kémlelték. Mi ez a mennydörgés? Nem látszik borúsnak az idő. Egyébként is itt nem szokott égzengés lenni. Gondoltam járok egyet. Vajon honnan jön ez a hang? Mert a hang időről-időre szépen ismétlődött, már inkább medvebrummogáshoz hasonlított, mintha egy nagyon mérges és hatalmas medve hallatná a hangját … aztán rájöttem, hogy az egyik sátorból jön. Gyorsan megközelítettem azt a bizonyos medvét, aki, mint kiderült  az egyik helyi vezető volt és iszonyatos hangon horkolt. Az utasaim is közelebb jöttek és mindenki hahotázni kezdett, mire a medve felébredt és mi melegebb égtájra küldtük…bár ennél melegebbet csak keveset talál. Szóval fogta a sátrát és hallótávolságon kívül költözött, most már nyugodtan aludhattunk. Mindenki belebugyolálta magát a takarójába és össze-vissza elhelyezkedve nyugovóra tértünk. Volt, aki az egyik szobor tövében, mások egy kis homokbuckán, ki hol találta kényelmesnek a helyet, a sátorba senki sem akart bemenni.

Reggelre kelve innen-onnan jöttek a mosolygós arcok, ébredeztek az utasaim. Az egyik kedves hölgy, Rita is kibújt a takaróból és erőteljes lökésekkel ébresztette férjét, aki jól bebugyolálva feküdt mellette. Majd nevetve közölte a többiekkel, hogy Zsolt nem akar felkelni…..amikor is a többiek csoportjából kivált egy ember, az a bizonyos Zsolt, az ő férje ……és megállt vele szemben. Ritának még a lélegzete is elakadt, no, de a többieknek is. Ha Zsolt itt van, akkor ki az aki Ritával aludt? A takaróból rövidesen kihámoztuk Pétert, aki szintén nagyon csodálkozott, hogy Rita mellett ébredt. De szerencsére Zsoltot nem olyan fából faragták, aki ilyen kis semmiségeken fennakad, tehát hatalmas röhögés után túl is tették magukat a dolgon, így aztán kezdődhetett a reggeli és indulhattunk mai csodás programunkra, megnézni az Arany Múmiák Múzeumát, majd tovább, végig a sivatagon a többi oázishoz, hiszen vártak még ránk fantasztikus csodák.