Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

egyiptom, adel-ba

Aktuality
28. rész - ...és akkor jöttek a....

28. rész - ...és akkor jöttek a....

2016-04-07

 

 

Egyiptomban járunk megint, első gyönyörű napunk a varázslatos Piramisoknál. Csak állunk és káprázik a szemünk, én mesélek, az utasaim pedig gyönyörködnek a csodában. Aztán az egyik mondatomban ez hangzott el: ….és akkor jöttek a….. Itt meg kell állnunk egy pillanatra, hogy elmondjam, az arab nyelvben, a sok egyéb eltérés mellett,  nincs b és p hang közti különbség, így arab anyanyelvűek, ha nem figyelnek oda, gyorsan beszélnek, tévesztik a két hangot. Viszont h hangból háromféle, k-ból kétféle is van és sorolhatnám. Tehát azt mondtam, hogy ….és akkor jöttek a papok….azaz nem figyeltem oda, csak mondtam, mondtam, amiből az sült ki, hogy….és akkor jöttek a babok…. Az utasaim rögtön felfigyeltek és egyikük meg is szólalt: - Micsoda? Milyen babokról van szó? Mire a másik rögtön rávágta: - Dehogy babok, nem hallotta, hogy azt mondta rabok? A harmadik is közbeszólt: - Rabok? De hogy jönnek ide a rabok? Az első nem hagyta magát: - Mondtam, hogy babok, bizonyára valami régi rend. A másik mérges lett: - Ne hülyéskedjünk uram! Rabok voltak, akiket egy másik országból hoztak. Mire a harmadik még mindig értetlenkedett: - Én lemaradtam valahol, mert rabokról eddig nem is volt szó. Ajaj! Mielőtt elmérgesedett volna a szóváltás, s napestig erről vitáztak volna, már javítottam is: papok, s a három férfiú elhallgatott.

Aztán egy másik csoporttal a meseszép Luxort csodáltuk, amikor megint elkövettem egy tipikus hibát, oda nem figyelésből, lusta nyelvvel nagy nevetésre adtam okot. Éppen az egyik vésett falban gyönyörködtünk, amikor a tárgyesetet lespórolva azt találtam mondani: - Ramszesz pedig beleverte a pecsét (ami helyesen úgy hangzott volna: a pecsétet, vagy pecsétjét). Hű micsoda hahota és nyerítés volt ott. Elárulom, azóta többször bevetem a „beszélj hibásan és viccesen” trükköt, ha úgy látom, hogy utasaim között unatkozó arcot látok, vagy egyszerűen csak feldobni a helyzetet.

Aki pedig nem beszéli ezt a szépséges magyar nyelvet, annak bármit kimondani ezen a nyelven, szinte lehetetlen. Nézzetek csak meg például egy meccset, ahol magyar csapat játszik és idegen nyelvű kommentátor közvetít. Egyetlen nevet sem lehet megérteni, még véletlenül sem sikerül kimondani.

Egyik Marokkóban töltött feledhetetlen utazásunk alkalmával hajnalban a sivatagban csodáltuk a napfelkeltét. Egyik utasom felesége egy másik homokdűnét választott, mint a férje, majd eszébe jutott, hogy a fényképezőgép nála maradt. Gyorsan szólt is az egyik beduin fickónak és kézzel-lábbal elmagyarázta, oda kell vinni a fényképezőgépet, meg kell keresni és sokszor elismételte a nevet. Az illető mosolygott, bólogatott, fogta a fotómasinát és elballagott a következő homokdombhoz, felmászott és ordítozni kezdett (itt most nem változtatom meg az utasom nevét, mert akkor nem lenne érdekes):  Filip Sunyi, Filip Sunyi. Odament a turistákhoz és szörnyű hangerővel a fülükbe kántálta a „filipsunyit”, amitől mindenki kissé ideges lett. Na, na mit akar ez a beduin? És mit vartyog? Vagy tíz perc is eltelt, mire egyikünknek, hogy úgy mondjam leesett a tantusz és visszakiabált a fickóra: - Fülöp Sanyi? Az emberünk szélesen elvigyorodott és úgy bömbölte: - Áááá! Filip Sunyi! Azzal már elő is lóbálta a fényképezőgépet. Azt már nem kell mondanom, hogy az utazás további részében mindenki így nevezte Sanyit.