Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

30. rész - Az ujjlenyomat

Aktuality
30. rész - Az ujjlenyomat

30. rész - Az ujjlenyomat

2016-04-21

 

Ez a história a mesébe illő Marokkóban, közelebbről a fehér városban, a hagyományok városában, Fes-ben történt.

Fes a legrégebbi királyi város, alapítója a legendás II. Idris. A mór építészet káprázatos csodákat teremtett itt, s a három - Óváros, Medina, Újváros - részre tagolódott Fes olyan, akár egy nagy múzeum. Korán-iskolák, medreszék, díszes oszlopok, bronzkapuk, színes márvánnyal borított udvarok, fehér házak, karcsú minaretek, csempemozaik, cédrusfa és arganafa faragások, arabeszkek, fajansz, majolika, vízmedencék, szökőkutak, fürdők, még felsorolni is képtelenség a sok tüneményt, amelyet itt megcsodálhattunk.
Ezen a délutánon az Óvárosban, a szuk-ban sétáltunk éppen, mely félhomályos és olyan szűk, hogy a helyiek szamárháton vagy gyalogosan járnak benne. Mi is egy sorban haladtunk a végtelen és végtelenül érdekes utcácskákon. Egyes szakmák képviselői külön utcákban árulják itt portékáikat, a szőnyegszövőknél berber, rabati és szaharai szőnyegek pompáznak, a brokátszövők műhelyeiben finom arany és ezüst szálakkal dolgoznak a mesterek, a cipészek kényelmes, finom, puha bőr papucsokat készítenek, a fazekasok kék mintázatú és virágdíszes kerámiákat formálnak, az ötvösöknél vörös és sárgaréz tálak csillognak, s egész nap hallik a kopácsolás, a vargák a cserzőműhelyek szivárványszín kádjaiban festik a kikészített bőröket, hogy aztán a bőrdíszművesek keze bámulatos dolgokat alakítson belőlük.
Az ember nem győzi kapkodni a fejét, mert annyi a néznivaló, az érdekesség itt. Lassan haladtunk, én elől, utánam libasorban az utasaim és a sor végén egy csinos hölgy Lili, aki itthon egy utazási iroda vezetője, ezen az úton a segítőm volt. Szamaragolók és gyaloglók kerülgettek bennünket, mert mi minden pillanatban megálltunk, bámészkodtunk, csodálkoztunk.
Egyszer csak a sor végéről hatalmas kurjantás hallatszott, megismétlődött, majd egy csacsi rémítő ordítása visszhangzott és csattogó patákkal elvágtatott mellettünk egy homokszín köpenybe öltözött férfi, természetesen szamárháton. Megálltunk, úgy bámultunk utána, aztán valaki megjegyezte, hogy hűha, bizonyára sürgős dolga van, ha ennyire sietett. Már indultam volna tovább, amikor a sor végéről Lili sántikált hozzám. Az arcán tragikomikus kifejezés ült.  Nahát, mi történt? Lili félig nevetve, félig sírva hátat fordított nekem és a fenekére mutatott. A többiekkel együtt rámeredtem az ominózus fertályra és…. mindenkiből kitört a hahota. Lili fehér nadrágba volt öltözve és ezen a hószín nadrágon egy szörnyen koszos kéztől származó teljes tenyérlenyomat éktelenkedett, azaz egy mocskos tenyér és mind az öt ujj, mintha oda lett volna festve. A nagy nevetés közepette Lili elmesélte, hogy a szamaras ember hátulról úgy a fenekére csapott, hogy még a lélegzete is elállt egy pillanatra, mire a fickó jókedvűen nagyokat rikkantott, a szegény csacsi meg úgy a fülébe ordított, hogy most is cseng.
Ezek után mindenki megtekintette a lenyomatot és találgatni kezdték, hogy vajon mitől volt ilyen koszos az illető keze, majd  a derekára kötöttünk egy kendőt, mert nedves kéztörlőkkel és papírzsebkendőkkel nem tudtuk letörölni a szutykot.
No, de itt nincs vége a történetnek, ugyanis este, amikor visszatértünk a szállodába és Lili levette a nadrágját, a fenekén szintén ott volt a tenyér és az öt ujj lenyomata szépen megkékülve-lilulva. A nadrágot pedig hiába mosta-súrolta, a szamaras embernek olyan nagyon piszkos volt a keze, hogy nem jött ki a ruhadarabból. Lili úgy döntött, hogy a nadrág mostantól  örök emlék lesz számára. Aztán megjegyezte, hogy ki ilyen, ki olyan emléket visz magával és ő egy egyedi szuvenírt fog őrizgetni  egy fantasztikus utazásról.