Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

egyiptom, adel ba, vörös tenger, gifton

Aktuality
31.rész - A bestia

31.rész - A bestia

2016-04-28

 

 

Csoportommal már túl voltunk egy feledhetetlen és meseszép egyiptomi körutazáson, az utolsó napokat pedig a gyönyörűséges Vörös-tengernél töltöttük. Szállodánk pazar volt, az ellátás kiváló, a lazúrszín tenger lélegzetelállító.

Az érkezést követő napon utasaimmal egész napos, búvárkodással egybekötött hajókirándulásra indultunk a lakatlan Gifton korallszigetre. Egy hófehér kishajó zümmögő motorral várakozott ránk a kikötőben. Csokoládészínre barnult, fülig érő szájú matrózok integettek a leányoknak, a kapitány peckesen szalutált. Ahogy végig vonultunk a pontonhídon, lenéztünk és már itt a parton tátva maradt a szánk a csodálkozástól, milliónyi apró színes halraj körözött a hajóhíd oszlopai körül, mintha csak bennünket vártak volna. Kezdődhet a csudajó kirándulás! Amit beszálltunk, máris indulást vezényelt a kapitány és pár perc múlva alig láttuk a partot, körös-körül csak a fodrozódó akvamarin tenger és benne a szó szerint tengernyi, a szivárvány minden színében pompázó kisebb-nagyobb élőlény. Első búvárkodásra kijelölt korallzátonyunknál is hemzsegtek a színpompás halak. Aki nem tudott úszni, az egy mentőövet vett magára, úgy feküdt a vízen és elég volt az arcát beletenni a selymes hullámzásba, máris tüneményes dolgokat láthatott. Aki félt egyedül, azzal egyik matrózunk  is leereszkedett a vízbe és kézen fogva vezette végig.  Mindenki elragadtatottan mászott vissza a fedélzetre, amikor tovább indultunk a következő mesébe illő korallzátony felé.

A harmadik kikötést követően matrózaink nagy munkába fogtak, horgászzsinórokat tekertek serényen, mert ideje volt kifogni a tengerből az ebédünket, a szakács már sürgette őket, hiszen neki még el is kellett készítenie. Az utasok mind odasereglettek, bizonyára volt köztük több horgász is, és úgy figyelték, ahogy a fiúk sorban húzgálják ki a halakat, s nem telt el sok idő, a szakács által adott hatalmas tál megtelt, aztán gyorsan eltűnt a konyhán, a zsinórt pedig utoljára dobták be matrózaink. Furcsa volt, mert eddig azonnal húzták is vissza és hal volt a végén, most pedig hosszú idő eltelt és semmi sem történt. A gyanús csendet hirtelen egy óriás rántás követte, a csörlő iszonyú zajjal kezdett forogni, ahogy az illető, aki a horog végén volt, menekülni kezdett. –Hoppá! – ordított fel valaki és odaugrottak, majd elkezdődött a harc, ami igen hosszúra nyúlt. A csoportom tagjai már nem is tudom kinek drukkoltak a végén, a tengerben küzdő, vagy a hajón viaskodó félnek. A matrózok izzadtak, kiáltoztak… de csak nem fogják elengedni, egy ekkora halat, pláne ennyi külföldi bámész szeme előtt. Végre is, több, mint fél órás viaskodást követően egy utolsó, óriási erőfeszítéssel berántották a hatalmas testet a hajóra és akkor….. És akkor mindenki felvisított, nemcsak az utasok, hanem a személyzet is, aztán öles hátraugrásokat végezve bömbölték: -Cápaaaa! Mindenki menekülésre fogta a dolgot, szerencse, hogy volt egy kisebb méretű emelet-része is a hajónak, oda rohantunk fel és onnan bámultuk a bestiát, akinek a kitátott szája akkora méretű volt, hogy simán be tudott volna nyelni egy asztalt is. A fogai rémisztően meredtek előre kitárt pofájából és jobbra-balra csavargatta magát, próbált valamit elkapni. A matrózok szintén a felső emeleten szorongtak velünk és gyors szóval beszélték, mit is kell most tenniük. Persze arról szó sem volt, hogy megesszük ebédre, sőt, inkább attól féltünk, hogy ő akar bennünket megebédelni. Pár perc alatt már meg is volt a haditerv, a legbátrabb és legügyesebb matróz a csörlő másik oldalát megkörnyékezve, macskaügyességgel mászott egyre közelebb és közelebb, amíg olyan közel nem ért, hogy a zsinórt egy gyors nyisszantással elvágta. Persze méretes darab maradt a fenevad szájában fityegő horgon is, mert ennél jobban megközelíteni nem lehetett. Aztán emberünk biztos távolságot tartva, a hajótatból egy hatalmas méretű szőnyeget cibált magával, ami szerencsére összetekert állapotban várakozott, ki tudja miért nem volt felterítve, de szerencsére sikerült neki felhúzni a lépcsőn. Az emeleten kiterítették és többen megfogva, jól kihajolva a cápa fölé, sikeresen rádobták az állatra. Hajrá! A matrózok őrült gyorsasággal lerohantak a lépcsőn, beletekerték a bestiát a szőnyegbe és azzal együtt, közös erővel, a cápák szépreményű nemzetségét emlegetve, nyögve és erőlködve, szőnyegestül visszadobták a tengerbe.

A szőnyeg talán jó lesz majd neki, ha hideg a víz, vagy ajándékba adhatja sokat emlegetett anyukájának. A Gifton-sziget egyébként fantasztikus volt, a halebéd a hajón pompás ízű, de érdekes módon a cápa-kaland után senkinek sem akaródzott még egyszer bemenni a vízbe, hiába hullámzott hívogatóan az égszínű bűvös tenger. Nahát…. nem is értem miért!