Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

35. rész - „Mondjátok, hogy: Csíííz!”

Aktuality
35. rész - „Mondjátok, hogy: Csíííz!”

35. rész - „Mondjátok, hogy: Csíííz!”

2016-05-26

 

Ezzel a csoportommal egy nagyszerű, óriás egyiptomi körutazáson vettünk részt. Már elbűvölt bennünket a fantasztikus Kairó, a mesés nílusi hajóút és két gyönyörű tenger, az égkék vizű Földközi-tenger és a lazúrszín Vörös-tenger, csodákon ámultunk, s vártuk a következőt, amikor utunk a mágikus Sínai-félszigetre vezetett, hogy a fenséges és kopár Mózes-hegyet is megmásszuk, majd a Szent Katalin kolostor misztériumát is megcsodáljuk.

Buszunk, mint egy nagy és csillogó bogár haladt a sivatag útjain és utasaim, akik régi barátaim is voltak, csupa házaspár, izgatott várakozással készültek a ránk váró további kalandokra. Szóval utaztunk a forró sivatagban, bár a buszban kellemes léghűtés gondoskodott róla, hogy ne érezzük a kinti hőmérsékletet, ám mellékhelyiség nem volt, így mindig beiktattuk a szünetet. Egy ideje azonban, ahogy a sivatagban lenni szokott, sehol semmi…azaz nem volt sem fa, sem bokor, de még egy árva kőszikla sem a közelben, ahol a hölgyek el tudtak volna bújni. A természet pedig igen-igen sürgette őket és már közbeszéd tárgya lett a pisilés. Végül megbeszéltük, hogy nem tudnak tovább várni egy árva bokorra, tehát itt és most, azonnal meg kell állnunk. De hogy is legyen ez a dolog? Mindenféle ötletek születtek, aztán megállapodtunk a következőben. Ha megáll a busz, akkor a nők a busz jobb oldalán, a férfiak a busz bal oldalán sorakoznak dolguk végezni.

Az úton ekkor nem jártak sokan, kietlen tájon haladtunk. Egyik barátom és utasom Pali rögtön vállalkozott, hogy beszél a sofőrrel. Csodálkoztam is, mert eddig két szót sem beszéltek egymással, most pedig Pali már igyekezett is a vezetőhöz és hosszasan tárgyalt vele. Gondoltam a nyelvi nehézségek az oka, hiszen Pali töri az angolt, a sofőr szintén. Aztán megálltunk, a nők rohantak a lépcsőhöz, majd lentről sürgették a férfiakat, hogy gyerünk, menjenek már át a busz bal oldalára. Végül is elrendeződtünk, hölgyek az egyik, urak a másik oldalon. Ekkor azonban nem az történt, aminek történnie kellett volna, mármint, hogy az urak a cipzárjukhoz nyúlnak. Pali két ujját a szájába véve füttyentett, s csodák-csodája, erre a jelre a mi csillogó bogarunk, azaz a buszunk úgy elhúzott, mint a pinty. A sofőr gázt adott és sutty. A busz elment és a túloldalon….még visszagondolva is rám jön a nevetés. A másik oldalon szép sorjában pucér, kerek, fehér popók guggoltak.  Én csak álltam ott, a férfiak, mint a villám kapták arcuk elé a fényképezőgépeket és villogtak a vakuk, csattogtak a gépek, a filmfesztiválokon sem különben. No, volt ott visítás, sivítás és felmenők emlegetése, nevetés, gurgulázás és hahota. A hölgyek némelyike még fel sem bírt állni hirtelen, csak sorolta az eszébe ötlő összes csúnya kifejezést, s a hószín fenekeket felváltották a tűzvörös arcok. A sofőrünk annyira nevetett, hogy alig tudott visszatolatni a busszal. Egyik-másik hölgy még a férjét is megkergette a sivatagban, utána dobálva mindent, amit keze ügyében talált, mármint vécépapír, zsebkendő, kalap. Aztán jött a fekete leves, mert az asszonyok kitalálták, hogy ezen a napon, amikor ilyen csúfságot tettünk velük, egyikünk sem kap egy korty fertőtlenítő házipálinkát sem, ami pedig nagyon rosszul esett a konok férfiaknak. Különösen nekem, aki teljesen ártatlan voltam a dologban, de kiálltam szegény férfitársaim mellett és szörnyű szenvedések közepette ásványvizet ittunk a vacsorához. Aztán másnapra lehiggadtak a hölgyek és az út további részében elég volt egymásra néznünk, mondjátok, hogy csíííz…. és már hasunkat fogtuk a nevetéstől.