Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

36. rész - Szenvedélyes gyűjtők

Aktuality
36. rész - Szenvedélyes gyűjtők

36. rész - Szenvedélyes gyűjtők

2016-06-02

 

Utaim során sok-sok érdekes emberrel találkoztam, akik rengeteg izgalmas dolgot gyűjtöttek és vittek magukkal haza. Mindenki másért rajongott és gyűjtötte olthatatlan szenvedéllyel, volt, aki köveket, kutya szobrokat, piros zoknikat, kalapokat, tollakat, terméseket, bogyókat, magokat, faágakat, homokot, réz kanalakat, kagylókat, csigákat, üveg harangot, bélyegeket, szalvétákat, teafüvet és még felsorolni sem lehet miféléket. Történetünk főszereplője egy hölgy, aki  a két hetes egyiptomi körutazás első hetében végig azon törte a fejét, hogy mit vigyen a családjának ajándékba, tehát nem nevezhetjük kimondottan gyűjtő szenvedéllyel megáldott hölgynek. Amikor azonban kitalálta, hogy mi is legyen az ominózus ajándék, akkor annál nagyobb hévvel vetette bele magát a gyűjtögetésbe. Azt gondolta ki, hogy minden családtagjának egyforma dolgot fog adni, mégpedig…. most kapaszkodjon meg mindenki!  Szóval, kedves Jucink minden családtagjának tevekakit akart hazavinni ajándékba. Olyan bőszen fogott a gyűjtésbe, hogy egy egész nylon szatyorral szedett össze puszta kézzel, amit utastársai ádáz megjegyzései  és a befogott orrok ellenére is, a buszon szállított 4 csillagos szállodánkba, aztán a kollekciót elhelyezte a szobájában és tervezni kezdte, hogy milyen módon fogja csomagolni szeretteinek. A fejtegetést közhírré tette, tehát akár szavazhattunk is volna, hogy masnival átkötött papírdobozban, tüllzacskóban, vagy egyiptomi mintával díszített csomagolópapírban adja át.

A tervezgetés azonban csak a következő estéig tartott, mert amikor másnap hazaértünk a szállodába, Juci könnyes szemmel rohant hozzám és szidalmazni kezdte a takarító személyzet szemtelen tagjait, akik képesek voltak ellopni az ő féltve őrzött ajándékát. Érdeklődésemre a takarító összecsapta a két kezét, képzeljem el, nem is érti, hogy kerülhetett a hölgy szobájába egy zsák teveszar. (Bocsánat, de így mondta..) Olyan szörnyűségesen büdös volt, hogy öt emeletet rohant vele lefelé, aztán két utcával odébb egy szemétszedő kordéra dobta. Fél óráig mostam a kezeimet utána – közölte még velem és undorodva fintorgott. Juci sértődötten morgott, hogy ő aztán még egyszer nem fog a tevék hátsó felénél várakozni, inkább valami mást visz. Így aztán a csoport is megnyugodott. Másnap tovább utaztunk a mesés Sínai-félszigetre, a bűvös Szent-Katalin kolostorhoz. A szent helytől nem messze egy pompás szállodában laktunk, ahol olyan ételeket főztek, hogy a szakácsot minden étkezés után kihívtuk a konyhából, hogy megtapsoljuk. Velünk együtt egy kínai csoport is ott lakott, akikkel későbbiekben a fenséges Mózes-hegy tetején találkoztunk. Egyelőre azonban még este van, következik a vacsora, és a másik csoport nem jelent meg az étkezésnél, csupán egy képviselőjük volt az étteremben. Egy úriember, illendő öltözetben, bár mintha kissé nagy lett volna rá a zakó és a nadrág, de nyakkendőt is kötött és még egy felöltő is emelte az öltözék fényét, amitől az illető nem is vált meg az étkezés során.

Svédasztal volt, minden jóval gusztusosan megrakva, mindennel, ami szem-szájnak ingere. Mi kóstoltuk a finomságokat…amikor érdekes dologra lettünk figyelmesek. Az öltönyös úriember már a süteményen is túl volt, amikor ismét elölről kezdte a vacsorát, hatalmasra tornyozott tányérokkal érkezett a svédasztal felől és egy perc elteltével újra ismétlődött a dolog, az illető megint óriás halmokat vitt az asztalához. Volt ott minden, a levestől a húsokon, köreteken, salátákon át a süteményekig. Nana! Hiszen egyedül van, már megvacsorázott, vajon hová tűnik ez a szörnyű mennyiségű étel? Most újra képes lesz ezt megenni? Figyelni kezdtük, aztán nem tudtuk, hogy nevessünk-e, szörnyülködjünk, vagy rászóljunk. A férfi letette a tányérokat, leült, kinyitotta a felöltőjét, majd később a zakóját, aztán a nadrágzsebeit is és…  elkezdte szépen bedugdosni az ennivalókat a zsebeibe. De nemcsak a nagyobb darabokat, hanem mindent. Még a leveseket is beöntötte lazán, a rizst, a tésztát marokkal tömte, a húsokat simán behajigálta, aztán a salátákat gyűrte be, a zöldségeket tuszkolta serényen, a sütiket egy másik zsebbe gyömöszölte, bepréselt pár gyümölcsöt, a nadrágzsebét sült krumplival bélelte ki és bedugaszolta pár friss zsömlével. Elképesztő volt még nézni is, az összes zsebét feltöltötte, beléjük szuszakolt legalább tíz személyre való ételt. Aztán arcán zavartalan és szívélyes kifejezéssel, a dagadt ruháktól nehezen mozogva, kisétált az étteremből, kint pedig csoportjának tagjai türelmetlen lelkesedéssel fogadták és azonnal magukkal is vitték.

Mit is mondhatnék végtére? … Semmit. Nevessünk egy jót rajtuk és kész.