Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

40. rész - A gyógyítók

Aktuality
40. rész - A gyógyítók

40. rész - A gyógyítók

2016-06-30

 

Jordániában jártunk csoportommal. Aqaba-ba érkeztünk, a Vörös-tengeri kikötő városba, mely másik két országgal osztozik  itt az ultramarinkék tenger öblén, ahol halra vadászó, mindig éhes  sirályok rikoltoznak a naplementében és a tenger balzsamos aromájába  falafel és frissen sült kenyérillat vegyül. Megnéztük már a szépséges fővárost, a hét dombra épült Ammant, a Citadellát, ahonnan csodálatos kilátás nyílik ezerfelé, a különleges Népművészeti Múzeumot és a régmúlt szellemeit is kerestük a  Római Színházban. Ellátogattunk a mesés Jerash-ba,  bebolyongtuk a  római-bizánci emlékkel teli várost. Majd a sivatagi várakhoz utaztunk és megcsodáltuk a bűvös  vágyak palotáját, fürdőket, tróntermet, uralkodói helyiségeket kutattunk, s útközben egy karavánszerájt is, ahol a sivatag gyermekei szépséges kézműves alkotásokban teremtik meg álmaikat.  A misztériumi Nebo-hegyen ámuldoztunk, aztán a madaba-i Szent György templom mozaikjaiban gyönyörködtünk, s így érkeztünk a Jordán-folyóhoz, arra a helyre, ahol Szent János megkeresztelte Jézust. Innen a tüneményes  Holt-tengerhez igyekeztünk,  hogy gyógyírt találjunk bajainkra, mert ennek a 400 méterrel a tengerszint alatt fekvő, a nap káros hatásai elől háromszoros felhőpaplanba burkolózó,  irtózatosan sós vízű  tengernek valóban csodás gyógyító hatása van. Vizének só koncentrációja 38 % és 28 féle ásványi anyag található benne. Ott aztán iszappakolást vettünk, újságot olvasgatva lebegtettük magunkat a tenger tükrén és nagyszerű étkekkel tömtük a hasunkat.

Következő utunk Wadi Rum-ba vezetett, ahol dzsipekbe szálltunk és így jártuk körbe a barnásvörös homokkal borított, beduinok lakta sivatagi völgyet, ahol képzeletünkben még  Arábiai Lawrence vágtatott fakó lován…. és körötte is csend volt. Utazásunk következő helyszíne, melyre utasaim nagyon készültek, Petra, a nabateusok ősi fővárosa, egy szűk és meredek szurdokvölgyön át megközelíthető mágikus hely. Kincstár és oszlopcsarnok, templom, színház, fürdő, megannyi varázslatos és pompás építménye  a hajdanán élt nabateus népnek. Épp a kincstár előtt álltunk és felnéztünk a  hatalmas épületre, ahol egy gigászi váza ragadja meg minden ember figyelmét, nemcsak a miénket, a régvolt időkben a nabateus harcosokat is roppant kíváncsivá tette. Ők rögtön azt gondolták, abban van a kincs, s mivel nagyon meredek, óriás magasságban honol, legegyszerűbb módja a kibontásának, ha lőni kezdik, aztán szétporladva kihányja kincsét. Erről meséltem utasaimnak, s hogy jobban érzékeltessem a helyzetet, nem éppen helyesen azt találtam mondani: - A nabateusok pedig golyóval lőtték, lő.. golyóval. Mint már korábban megírtam, ha gyorsan beszélek, nem mindig formálom a magánhangzókat pontosan, ezért a lő…golyó szavakat máris félreértette valaki. –Micsoda? – kiáltott rám vihogva. – Lógolyóval lőtték? A többiek is harsány hahotában törtek ki, ahogy elképzelték, hogy szegény nabateusok serényen gyűjtögetik a lócitromot, majd azzal bombázzák a vázát, aminek egyenes következménye, hogy nem a váza porlad szét és rögvest a nyakukba hullik, a kincs helyett…a lócitrom. Ezen aztán hosszú percekig nevetgéltünk, s amikor tovább indultunk, az egyik hölgy megbotlott és akkorát esett, hogy csak na, ha csúnyán akarnék fogalmazni, mint egy ólajtó…de ugyebár hölgyek esetében ez otrombaság lenne. Szóval, szegény Irmuska bal térdén jócskán lekopott a plezúr, de semmi vész, Petrában mindenre fel vannak készülve, különösen, hogy a turisták felfelé bámulnak és nem néznek a lábuk elé, amikor a kincstárat csodálják,  így egy jól felszerelt mentőautó parkol a kincses kamarával szemben. A jó felszereltséget három megtermett, jóképű legény képviseli és még nem is láttuk mi van a kocsi belsejében. Irmuskát tehát gyorsan odatámogattuk, a fiúk átvették és be is fektették a hordágyra, a mentő belső terében. Én megálltam az ajtóban, hogy segíthessek, ha nyelvi problémák adódnak. Egyenlőre nem adódtak, mert, mint később megtudtam,  a három gyógyító  orvosi vizsgálathoz fogott, nem tört-e el a hosszú combú, rövidnadrágos hölgy valamely testrésze. Pár perc múlva már olyan mértékű női vihogás hatolt el hozzám, hogy kénytelen voltam  megérdeklődni, mi a tényállás. Irmuska behívott és kiderült, hogy a legények a bokájától kezdve vizsgálták végig a lábát erős tapintásokkal, nem is hét fogás volt, hanem tizenhét, akkor még csak nevetett rajta, de amikor elérkeztek a combhajlatáig és a térdével még mindig nem akartak foglalkozni, akkor szólt nekem. Rádörrentem a fickókra, hogyha esetleg nem látnának a szemüktől, akkor az egyik térdén van egy horzsolás, gyorsan fertőtleníteni, bekötni és kész. Egy perc alatt kész voltak vele, köszöntünk és már mentünk is. További egy perc alatt Irmuska térdéről  a földre göngyölődött a hevenyészve rátekergetett kötszer, amiből ő elegánsan kilépett, majd kidobta a szemetesbe és vígan járkált tovább velünk egy kacagtató, abszurd élmény tulajdonosaként.

Utószó: „Beszél majd az utókor, kiről, ho-ho-ho-ho, doktor Bubóróóól!”