Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

egyiptom, adel ba, baleset, nílus

Aktuality
41. rész - Baleset a Níluson

41. rész - Baleset a Níluson

2016-07-07

Azt hiszem, most mindenki egy Agatha Christie regényre gondol, de nem kell megijedni, ez az esemény nem volt halálos, inkább kacagtató.

Nagy körutazáson voltunk Egyiptomban, túl a nyüzsgő és feledhetetlen Kairón, Dél-Egyiptomban, az afrikai hangulatú, tüneményes és igen forró  Asszuánban jártunk.

Lakhelyünk, egy luxushajó, megannyi pompával kényeztetett bennünket, s erre a napra felukkázást, azaz vitorláshajózást terveztem csoportomnak és  a csodaszép  Asszuáni Botanikus Kert megtekintését. A Botanikus Kert egy majdnem hét hektáros paradicsom, melyet Lord Kitchener alapított, a sziget is az ő nevét viseli. Afrikából, Indiából, Távol-Keletről származó pálmák, fikuszok és mindenféle különleges növény, a picurkától a legnagyobbig, a virágtól a fáig, megtalálható itt. A tobzódó vanília, sáfrány, rubin, égszín virágok, a hófehér, kecses íbiszek az égretörő fák ágai közt, s a lusta Nílus tintakék hullámai, mind-mind elvarázsolja a látogatót. Ide készültünk és felukkánk már be is állt a kikötőbe, tehát serényen beszálltunk és indulás. A tartózkodó, szelíd fuvallat szinte meg sem dagasztotta a vitorlánkat, hangtalanul, lassan haladtunk a halkan sustorgó vízen. Mellettünk pár lusta vitorlás.

Aztán hirtelen egy hang szólt, szinte suttogva:

- Vigyázz! Majd pár pillanat múlva megint, kicsit hangosabban:

- Vigyázz! S újra, türelmesen, csendes szóval:

- Vigyázz, mert nekem jössz!

S, amikor nem érkezett válasz, újra ismételte nyugodt hangon:

-Vigyázz, mert nekem jössz!

Már mindannyian őket figyeltük. Két helyi felukkát, mindkettőt barna bőrű, fehér ruhás, fiatal legény vezette, s az egyik szólt ezen a kedves hangon a másiknak, aki vitorlása orrával az ő hajója felé közeledett. A másik csak nézett és haladt tovább ugyanúgy, a csoportom megnémultan bámulta őket, mint egy lassított felvétel, már csak három méter, kettő, egy…..zéró. A második hajó oldalról nekiment az elsőnek, jót taszított rajta, a fickó csukafejest ugrott a fehér hálóing szerű ruhájában, felukkája pedig egyszerűen fejreállt.

Utasaim felugráltak és össze-vissza kiabált mindenki, amikor a hajós kibukkant a vízből elkámpicsorodva és odaszólt, még mindig higgadtan az őt fellökőnek:

- Látod? Nem mondtam az előbb, hogy vigyázz, mert nekem fogsz jönni?  

A baleset okozója már oda is ért:

- Ne haragudj, nem gondoltam, hogy neked fogok menni. – mondta, azzal  kezét nyújtotta és kihúzta a vízből a csuromvizes bajbajutottat, leültette,  füttyentett egy jókorát, mire három-négy felukka azonnal felénk indult, s amikor odaértek  visszaállították a felborult  hajót.

A legény átmászott és átázott párnáit kezdte teregetni a napra, a többiek mentek dolgukra. Tehát mi is.

Olyan gondtalanul  történt minden, hogy utasaim is megnyugodtak, csak azon csodálkozott mindenki, hogy lehettek ennyire higgadtak és türelmesek a balesetben részt vevők. Egy hangos szó sem hangzott el, nemhogy csúnyák, semmilyenek. És senkinek a nénikéje, keresztanyja, apja, de még az édes jó anyukája sem keveredett a dologba. Hát, így is el lehet intézni. A  párnák megszáradnak, süt a nap, szép az idő. Minek idegeskedjen az ember fia, ha nem muszáj?

Ilyen szépséges, derült hangulatban érkeztünk a Botanikus Kerthez, jegyet vettünk és sétálgatni kezdtünk…volna, amikor egy hisztérikus hang ütötte meg a fülemet és ez a hang magyarul beszélt. Egy hölgy állt a pénztár mellett és sírósan lamentált, de a pénztáros nem értette, csak résztvevően bámult rá. Azonnal odamentem, s a hölgy majdnem a nyakamba ugrott, annyira megörült a magyar szónak. Mint kiderült, egy másik magyar csoporttal járt itt, de az idegenvezető valószínűleg nem számolta meg utasait, a hölgyet egyszerűen itt felejtették, a csoport pedig visszament a hajóra.  Ami persze nem a mi hajónk, mert mi egyedüli magyar csoportként laktunk ott. Azonnal gondjaimba vettem az ijedt nénit és ráparancsoltam, hogy mostantól ne mozduljon mellőlem, még egyszer megnézheti a kertet, aztán velünk jön és ha hazavittem utasaimat a mi hajónkra, akkor megkeressük az ő csoportját. Jött is örömmel, hűségesen, el sem mozdult mellőlem, aztán estére meg is találtuk utastársait és szenvtelen idegenvezetőjét, akinek rögtön gratuláltam és megkérdeztem nem hiányzott-e  a hölgy, de kollégám csak nevetgélt az eseten és azt mondta, volt a néninél egy kártya a hajó nevével, egyedül is vissza tudott volna jönni. Talán úszva? – tettem fel a költői kérdést, amire csak vállrángatás volt a válasz. Közben megkezdődött a vacsora és az utasok, az étterem ablakából kitekintve,  valami nagy füstre lettek figyelmesek, amely egy  hajóról áradt. –Biztos csirkét sütnek vacsorára a másik hajón. – viccelt valaki. –Na, akkor jól elégették már. – tromfolt rá asztaltársa. Aztán másnap megtudtuk, hogy egy helyi hajón tűz ütött ki és le is égett teljesen.

- Te, Mohamed, nézd már, ég a hajód!

- Mit nézzek?

 - A hajód.

- Mi van vele? 

- Ég. 

- Mi ég? 

- A hajód. 

- Mi van a hajómmal? 

- Ég a hajód.

- Az enyém?

- A tiéd.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Na, ne vicceljél már!

- Nem viccelek, komolyan.

És ez a párbeszéd folytatható bármennyi ideig, ez idő alatt már le is égett a bizonyos hajó, tehát nincs miért izgulni, hiszen kész a történet.