Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

43. rész - Sándorka bácsi

Aktuality
43. rész - Sándorka bácsi

43. rész - Sándorka bácsi

2016-07-21

 

Különleges, két országot átölelő körutazáson voltunk, először Egyiptom gyönyörűségeit, aztán Jordánia szépségeit csodáltuk meg. Utasaim között volt Sándorka bácsi, aki kilencvennégy évével nemcsak a legidősebb, de a legfürgébb is volt.

A kirándulásokon ő ment legelöl, a buszra ő pattant fel legfürgébben, a hegymászásban és az úszásban is az élen járt. Kora hajnalban, amikor még mindenki húzta azt a bizonyos lóbőrt, ő már a tengerben barátkozott a halakkal. Soha nem sóhajtozott, nyögött vagy panaszkodott, hogy fáradt, álmos és rosszul van, sőt, nagyon jól érezte magát, jól aludt, kitűnő étvágya volt, minden érdekelte, boldog volt és mindig kulturáltan viselkedett, akárki  példát vehetett róla. Minden reggel úgy jelent meg a reggelinél, mint akit skatulyából húztak ki, mosolyogva, fitten-frissen, bár az üdvözléseken kívül, nem sokat társalgott a többiekkel. Egyetlen apró hibája volt csak, ami  bizony, az utazás legutolsó napján derült ki.

Utazásunk két hetes volt, rengeteg látnivalóval, de azért maradt idő különlegességekre is, amit fakultatív program keretében lehetett megnézni. Én előző nap mindig meséltem róla, részletesen elmondtam mindent, a végén a fizetendő összeget is, majd megkérdeztem csoportomat, hogy ki szeretne részt venni ezen vagy azon a programon. Természetesen egyik nagyszerűbb volt, mint a másik és mindig sokan jelentkeztek. Sándorka bácsi minden alkalommal a jelentkezők között volt. Utasaim aztán legkésőbb a program napjának reggelén kifizették a részvételi díjat, Sándorka bácsi azonban egyszer sem. Mivel ilyen idős bácsiról volt szó, kicsit szégyelltem szólni neki, gondoltam, később fogja ideadni a pénzt. A vacsoráknál is hasonló helyzet alakult ki, mert amikor megkérdeztem ki kér innivalót, Sándorka bácsi azonnal jelentkezett és hol egy sört, hogy egy pohár bort, vagy üdítőt kért, aztán a vacsora végeztével kedvesen mosolyogva jó éjt kívánt és elballagott… én meg kifizettem az italát. Aztán az utolsó napon kiderült a turpisság, azaz hogy Sándorka bácsi süket és a nagyothalló készülékét a táskájában hordja, nem a fülében, annyira vigyáz rá. Ezen az utolsó napon aztán betette a készülékét és végre meghallotta, amit mondtam, semmit sem tudott arról, hogy a vacsoráknál az italt fizetni kellett volna és a fakultatív programok, amikre jelentkezett és részt vett, szintén pénzbe kerültek. Azonnal elnézést kért és elővette a pénztárcáját, aztán elmesélte, hogy a fia fizette be erre a csodás utazásra, élete legszebb utazására, költőpénzt is adott neki, tehát ő most akkor elszámol velem és kiegyenlíti a számlát. Mielőtt azonban a számolásra került volna a sor, elővette az összes pénzét a gondosan kifényesített tárcából, amiről messziről látszott, hogy már nem mai darab. Ez az összeg három, azaz három ezer forint volt. Ennyit adott neki a gyermeke, két hétre, költőpénznek. Mosolyogva megpaskoltam a kezét és pár szóban elmondtam, mennyire örülök, hogy részt vett ezen az utazáson, velem és hogy jól érezte magát. Majd megkértem, hogy tegye el a pénzt, a vendégem volt. Zavarba jött és azt mondta, ha ez kevés, akkor otthon majd ideadja, de újra elmondtam neki, hogy ez ajándék, nem szabad visszautasítani, örültem a szerencsének, hogy együtt utazhattunk.  Erre már ő is mosolygott és kezet nyújtott. 

Szívből mondom, hogy boldog voltam, mert láttam őt kilencvennégy évesen, két hétig derűs jókedvűen utazgatni velünk, ezek az örömteli, víg percek, amelyeket átélt, többet értek bármennyi pénznél.