Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

44. rész - Szilveszteri vígasságok

Aktuality
44. rész - Szilveszteri vígasságok

44. rész - Szilveszteri vígasságok

2016-07-28

Első felvonás

A csodás Marokkóban, Marrakesh-ben, a vörös városban, a repülőtéren vártam utasaimat, december 31.-e volt. Rendben meg is érkeztek, mind a harmincöten. De már az útlevélvizsgálatnál nagy-nagy problémára derült fény. Harmincnégy utasomnak kék színű útlevele volt, egy renitensnek pedig zöld. A mosolygósan barátságos vámtiszt gondterhelten csóválta a fejét és egyre csak gondolkodott, hogy lehet, hogy ennek az egy embernek zöld az útlevele, mikor köztudott, hogy a Magyarországról érkezőknek mind-mind kék az úti okmányuk. Hajaj! Nagy gond! Ezért félre is állította a csúnya zöld útlevelest és vagy húsz percen keresztül tovább gondolkodott, mitévő legyen. Aztán megvilágosodott….ugyanis elolvasta, ami rá volt írva, mármint hogy… diplomata útlevél… kérem szépen, hát ezért ez az éretlen szín. Szóval megvolt mind a harmincöt emberem, indulhattunk is.

Nagy bulit terveztünk estére, szuper szilveszteri mulatságot, melyet sátrakban  rendeztek, „Si Ali berber est” névre hallgatott. A vastag, süppedős szőnyegekkel beterített elegáns sátrak minden kényelemmel voltak berendezve, népi ruhás lovasok fogadtak bennünket a bejáratnál, majd bevezettek a skanzen területére, ahol berber tárgyak kiállítása is volt, ékszereket, dísztárgyakat, harci szerszámokat nézhettünk meg. Amikor helyet foglaltunk, rövidesen hozták a hűtött italokat, majd kezdetét vette a vacsora, közben Marokkó vidékeinek színes népviseletébe öltözött fürge táncosok ropták mellettünk. Először a nemzeti ételt, a harira levest kóstolhattuk, melyet hétköznapian csicseriborsó levesnek is nevezhetnénk, ez azonban nem fedné azt az íz gazdagságot, melyet ebben az aromás bárány húslevesben főzött húszféle zamatos zöldség ízének az összhangjában megismertünk. Aztán következett az aranyló kusz-kusz halma, bíborszín, szaftos csirkehússal koronázva, sápadt, pocakos újkrumplival és testvérbátyjával, a halovány szalmaszín édeskrumplival, no meg szép szál pirospozsgás répákkal körítve. Mellé szivárványszín pompás salátatálak. Most aztán mindenki degeszre ette magát, pedig én szóltam előre, hogy a főétel még csak ezek után következik. Érkezett is a meglepetés, a főétel, egy gusztusosan, rózsapirosra sült egész bárány személyében, köménnyel és sóval, meg gőzölgően friss lepény kenyerekkel és az elmaradhatatlan fűszeres olívabogyóval, nehogy az utazó elrontsa a gyomrát. De senki ne gondolja ám, hogy az egész sátor vendégserege erre az egy árva báránykára vetette rá magát, ugyanis tíz személyre hoztak egy-egy egész bárány pecsenyét. Ezután következett a desszert, a berber réteges torta, ínycsiklandóan illatos, rezgő vaníliakrémmel és a különlegesre formált, csillogó mézes sütemények garmadája. Kerekedett a szemünk…. és a hasunk. Hű! Tizenegy óra volt Marokkóban, otthon éjfél, mi tehát, magyarok, a ránk szegeződő csodálkozó tekintetek kereszttüzében, szerényen felálltunk és a jelenlévő nemzetek között egyedüliként, szépen elénekeltük a mi Himnuszunkat, aztán koccintottunk. A sátorban néma csönd volt… majd felharsant a tapsvihar és a bravózás. Igazán megható volt. Jobban megtapsoltak minket, mint a műsorban fellépőket. Még eszegettünk, iszogattunk, már amennyi fért az előbbiekben felsoroltak után és vártuk a marokkói éjfélt, hogy aztán kivonuljunk a középső nagy térre, ahol ezután kezdődtek a további műsorszámok, lovasbemutató, repülőszőnyeg, hastáncosnő, zenekarok, táncosok, énekesek.

Éjfélt ütött az óra, leoltották a villanyt és megkezdődött a visongás… ami aztán percek múlva sem maradt abba… ugyanis valóban ránk borult a vaksötétség…áramszünet lett. A lámpákat nem lehetett visszakapcsolni. Egy szó, mint száz, itt véget is ért a szilveszteri mulatozás. Egy órán keresztül mindenki várt a töksötétben, hátha visszajön az áram…. aztán elbotorkáltunk a buszunkhoz és visszatértünk a szállodánkba. Gondoltuk, ott folytathatjuk még a mulatságot, de mire odaértünk, már ott is vége volt. Így aztán nyugovóra tértünk, de előtte, én ígéretet tettem a csoportomnak, hogy pótolni fogom ezt a félbeszakadt bulit az út során.

(folytatás következik)