Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Aktuality
2. rész - Angyal, avagy ki a Nílus vizét issza, vágyik annak szíve vissza

2. rész - Angyal, avagy ki a Nílus vizét issza, vágyik annak szíve vissza

2015-10-08

Csodálatos idő volt Luxorban, a nap olyan perzselően sütött, ahogyan csak Egyiptomban süt. Akkoriban még nem kötötte össze híd Luxor keleti és nyugati oldalát, kis hajókkal kellett átmennünk. Egy helyi  barátom meghívott bennünket ebédre, majd a háza tetejéről néztük és fényképeztük a Hatsepsut templomot.

Kevesen voltunk, a kis csoport nagyon örült a meghívásnak és az alkalomnak, hogy egy lakásba mehetnek, megnézni, hogyan is élnek itt az emberek  és a kivételes lehetőségnek, hogy Hatsepsut templomát egy közeli, új nézőpontból csodálhatják meg.  Az ebéd nagyon jól sikerült, minden jóval megrakott asztalok vártak ránk. Volt ott sült kacsa, töltött galamb, töltött káposzta, töltött padlizsán és cukkini, töltött paprika, marha és csirkehúsok, sokféle saláta. Akár egy hadsereg is jóllakott volna ekkora mennyiségből. Minden nagyon ízletes volt és a házigazda rokonaiként bánt velünk. A számolhatatlan pohár tea után aztán tele hassal, nyögve felmentünk a tetőre és elállt a szavunk a látványtól. Leírhatatlanul gyönyörű volt Hatsepsut temploma a naplementében. Sok-sok vállveregetős köszöngetés után boldogan indultunk visszafelé.

A kis hajó visszavitt bennünket a keleti oldalra és kikötött Luxorban. Az elvarázsolt emberek sorban szálltak ki, már csak hárman voltunk. Egy fiatal házaspár és én.  A férj ment elől, kilépett a partra, de mielőtt a másik lábát is áttette volna a hajóról a mólóra, kissé hátra helyezte testsúlyát, ettől a hajó eltávolodott a parttól. Ő észre sem vette, kilépett , de a hajó már körülbelül fél méterre eltávolodott. Jött a felesége, látta a távolságot, de gondolta átlép. Át is lépett az egyik lábával, azonban a kis hajó egyre távolodott és fiatalasszony választhatott, hogy spárgába terpeszti a lábait és a lábujjaival próbál kapaszkodni kétfelé, vagy feladja  és egy büszke talpast ugrik a Nílusba.Ez utóbbi meg is történt, mielőtt még meggondolta volna a dolgot. A szépséghiba azonban az volt, hogy a nyakában ott lógott a videós táska, benne a videókamera és rajta az eddigi összes pótolhatatlan felvétel. Szó, mi szó, a hölgy elegánsan a Nílusba zuhant, kissé elmerült, de kisvártatva ki is dugta a fejét. Aki ott volt, leginkább szóhoz sem jutott a hirtelen meglepetéstől.

A férj halálra váltan ugrott a part szélére és leordított: - Szilviiiii! A videókameraaaaa! És ezzel a felindulással be is ugrott a folyóba. Ahogy leért, máris a videós táskát ragadta meg és feladta nekem. Majd nagy megnyugvással menteni kezdte Szilvit, aki kissé köhögött a víztől és furcsán evickélt. Először a hóna alatt ragadta meg és próbálta emelni, sajnos nem ment a dolog, hiába nyúlkáltunk lefelé nem értük el, hogy kihúzzuk, nem tudta elég magasra emelni. Következő gondolattal a derekát fogta és úgy nyomta felfelé, hiába.  Hosszú percekig csak kínlódtak,  itt-ott fogta, tolta, nyomta, előlröl, hátulról, oldalról, fentről, középről, lentről, jobbról, balról……semmi. No, elfogyott az ötlet és a szufla is. És akkor valahonnan előlépett, igenis valahonnan előlépett, mert senki sem látta jönni az úton, nem láttunk közeledni, vagy ott nézelődni….egyszer csak odalépett a part széléhez. Akár a semmiből jött volna. Fiatal egyiptomi férfi volt, barna bőrű és göndör barna hajú, légiesen vékony és kedves arcú, egyszerűen, farmerba és pólóba öltözött. Egy szót sem szólt, az emberek félreléptek az újából és mindenki elhallgatott. Ebben a csendben a fiatalember lehajolt a part szélén, pedig mélyen voltak az útitársaink. Hogy hogyan ért odáig, érthetetlen. Pedig leért, nemcsak a Szilvi ujja hegyéig, hanem a derekáig, belemarkolt a bőrszíjába, ami a fiatalasszony nadrágját volt hivatott tartani és az övénél fogva egyetlen mozdulattal kiemelte a partra. Tibi, a férj, pillanatok alatt utána mászott. Azonnal köszönetet akart mondani ennek a csoda ügyes fiúnak…..de ő….. nem volt sehol. Mindenki forgolódott, kereste, nézte merre ment…..furcsán borzongató perc volt ez. A kedves arcú eltűnt, ahogy jött, úgy ment el. Csak néztünk egymásra és mindannyian ugyanarra gondoltunk….senki sem merte kimondani.  Egy angyal. Nahát, ha nem velünk történik, el sem hiszem. Azt kérdeztem Szilvitől, ivott-e a Nílus vizéből. Azt válaszolta, hogy elég sokat. Vissza fogsz ide térni – mondtam neki és valóban azóta már számtalanszor utaztak újra és újra Egyiptomba. A Nílus víze azonban nemcsak a visszatérést intézte el, de semmi baja nem lett tőle. Még további egy hétig voltunk ott és minden nap vártuk, hogy beteg lesz-e Szilvi a víztől. Elárulom Nektek, hogy egyáltalán semmi nem lett,  hasmenést sem kapott, pont ellenkezőleg. Az utazás végén elbeszélgettük mi minden csoda dolog történt velünk és akkor mondtam neki: - Ki a Nílus vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Tényleg igaz mondás ez. Az Angyalt pedig soha nem fogjuk elfelejteni.