Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

50. rész - A kábelkoma

Aktuality
50. rész - A kábelkoma

50. rész - A kábelkoma

2016-09-09

 

Ez a történet abban az időben játszódik, amikor bevezették a repülőtéren a tilalmat, miszerint semmiféle folyadék nem vihető fel a repülőgép fedélzetére. Utasaimnak új volt a szabály, tehát bőröndjeik, táskáik és hátizsákjaik tömve voltak folyadékkal, mégpedig egyfélével,  pálinkával. Magyar ember evés közben nem beszél, három a magyar igazság és sorolhatnám a jóféle közmondásokat, de nem teszem, csak annyit mondok: magyar ember pálinka nélkül nem utazik sehová, pontosítva, házi pálinka nélkül. Ez azt jelenti, hogy csoportom tagjainál összesen volt vagy húsz liter pálinka. Szépen álltunk sorba, bement az első emberem, táska kinyit, hopp, egy üveg pálinka, na, ezt bevinni nem szabad. Én siettem előre, kérdeztem, mondták, üveg kinyit és gyorsan megittuk, akik ott elől voltunk, testvériesen körbe adtuk, kézről-kézre, szájról-szájra, már el is fogyott. Visszaálltam a sor végére, bement a következő emberem, táska kinyit, hopp, egy üveg pálinka, na, ezt bevinni nem szabad. Én siettem előre, semmi gond, azon minutumban  tekertük is ki a nyakát, megittuk. Már vissza sem mentem a sor végére, mert tudtam, hogy ez így fog folytatódni. A körülbelül  ötödik üvegnél azonban a vámos, aki addig is sanda-irígyen szagolta és nézte az ízes nedű  ilyetén elpusztítását, igen megmérgelődött: - Nem kocsma ez itt, emberek! – kurjantotta el magát – azonnal hagyják abba! Azért még azt az üveget kiürítettük és bizton állíthatom, hogy arra gondolt, ha mi megisszuk, akkor mi marad neki, ezért a továbbiakban minden pálinkás üveget a saját „hatáskörébe vont”. A hátrébb álló utasaim szaporán nyakalták befelé a jóféle nektárokat, mielőtt a vámtiszt elé érnek. De így is sok megmaradt, aminek  bosszankodva és szomorúan intettünk  búcsút, aztán  egy életre megjegyeztük az új szabályt, pálinkás üveget, mint egy csecsemőt, olyan gondosan bepólyálni,  szigorúan a nagy bőröndbe csomagolni  és feladni, kézben vinni tilos!  Főzzön a finánc saját magának pálinkát!                                                                                                                                                                                                       A továbbiakban minden rendben történt, megérkeztünk Kairóba, csomagjaink átvétele után boldogan igyekeztünk kifelé a repülőtérről a buszhoz. De éppen  az egyiptomi vámtisztek is szigorú ellenőrzést tartottak. Mit hoznak be a külföldi turisták, erre voltak kíváncsiak. Egyik táska a másik után, minden csomagot megvizsgáltak. Utasaim türelmesen várakoztak, a vámosok azonban a harminc-egynéhányadik táska után egyre inkább unták a dolgot. Egyikük azt találta ki, hogy nem is kell teljesen kinyitni a bőröndöt, ő csak bedugja a kezét és amit először megtalál, azt kihúzza, megtekinti, megkérdezi mi ez, aztán visszadugja és mehet. Következő utasommal is ezt játszották, hatalmas bőröndje volt az illetőnek, ezért a vámtiszt pár centi rést húzott a zipzáron, benyúlt a lyukon és kihúzott valamit… Először én sem tudtam megállapítani, hogy mi lehet. Hosszú, vékony, fekete….és a vámos szép komótosan húzni kezdte… és húzta, és húzta….egészen pontosan ötven azaz 50 méter hosszú volt, mire a szabad levegőre ért és egy tévékábel volt… lassan, ráérősen, tekeredett a cipője elé, már egész sokan állták körül és vártak….nem tudom mire…..gondolták, hogy lesz valami a végén… esetleg egy….tévékészülék. Csalódás. A végén nem volt semmi. Csak ez az ötven méter kábel, amit utasom egy kinn élő ismerősének vitt ajándékba. Itt megjegyzem, hogy Egyiptomban mindig lehetett kapni minden fajta tévékábelt, a múltban is, drágább sem volt, mint Magyarországon. Amikor a kábelkígyó végre teljes hosszában kiszabadult, a vámosok csak nézték, mintha kétfejű nyúl volna, vagy hasonló csoda. Aztán, aki a végét fogta, csigalassúsággal elkezdte feltekerni, visszanyomta a közben már teljesen kinyitott táskába és az orra alatt mondott valamit, amit nem fordítottam le a csoportomnak. A többi bőröndre érdekes módon már nem volt kíváncsiak, intettek, hogy viszlát. Mi pedig igyekeztünk a buszhoz, pálinkánk ugyan már nem volt, de volt ötven méter príma, magyar tévékábelünk…amit sosem lehet tudni, mire lehet még jó egy körutazás során.