Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Aktuality
3. rész - Juliska néni, Mariska néni (első felvonás)

3. rész - Juliska néni, Mariska néni (első felvonás)

2015-10-15

Pénteki nap volt, az Egypt Air kairói járata délután indult. A találkozó fél 2-kor volt Ferihegy II.-es terminálon. Mindenki időben érkezett, több, mint húszan voltak. Amikor megnéztem a névsort, feltűnt, hogy két utas még nincs ott. Egy vidéki irodánál fizettek be, nálam volt a nevük mellett a telefonszámuk is. Gondoltam, rövidesen ők is befutnak, türelem, hiszen vidékről jönnek.
A többieket a chek-in pulthoz vittem és csomag feladása után elindultak befelé a tranzitba. Én pedig várakoztam, majd elővettem a két hölgy telefonszámát és hívogatni kezdtem őket. Igen-igen hívogatni, ugyanis egyiküket sem sikerült elérnem, csak a géphangot hallgattam: - Nem elérhető... nem elérhető. Közben telt-múlt az idő, elkövetkezett a 2 óra. Ekkor felhívtam a vidéki irodát, kedves ismerős vette fel, ahogy az falun szokás, mindenkit ismert. Rögtön tudta, hogy kikről van szó, két idősebb hölgy, mindkét családot ismerte is. Ígérte, hogy azonnal hívja a családjukat és visszahív. Rövid idő után hívott és azt mondta, hogy nem sikerül elérni őket, de kocsiba pattan és elmegy hozzájuk. Újabb várakozás után már a családtól hívott fel és közölte velem, hogy a keresett hölgyek egyikének fia vitte fel őket Pestre, kitette a repülőtér ajtajában, majd hazament.
Na, na.... Egyre feszültebben próbáltam hívni a két elveszett telefonszámát, de nem sikerült. Háromnegyed három volt. Legeslegkésőbb 3-kor be kell szállnia a gépbe annak, aki szándékozik elutazni. Ha ők nem is, de én szándékoztam, annál is inkább, mivel egy csoport várt rám a tranzitban. A chek-in pultos hölgy is zárni készült. Szépen kértem, hogy várjon csak még 10 percet. Mogorván és szótlanul nézett rám. Most vagy soha, gondoltam és nekiindultam.
Végig száguldottam a terminálon, röntgenszemmel bámulva minden egyes idős asszonyra. Aki fekete nadrágban és fekete pulóverben álldogál az ajtó mellett és almát eszik? Aki egy vastag könyvet olvas az egyik széken? Aki a bőröndjében turkál? Vajon melyikük az? Mit is tudok róluk? Először is kettőt kell keresnem, akik együtt vannak. Vidéki, idős asszonyokat, akik bizonyára nagyon elveszettek a repülőtéren. A női mosdóhoz érkeztem, beordítottam a résnyire nyitott ajtón, mindkét nevet kiáltottam... bentről döbbent csend válaszolt. Kiszaladtam a terminál elé szétnéztem. Semmi biztató... sóhajtva felnéztem az égre, a tekintetem lesiklott és akkor megláttam egy táblát...nahát....egy hirtelen felismeréstől majdnem felkiáltottam. Az volt odaírva, hogy INDULÁSI OLDAL. Mint a szélvész rohantam a mozgólépcsőhöz, tovább eszeveszetten, tovább az érkezési oldalra. Odaértem és rögtön megláttam őket. Két kis öreglány, lábuknál a bőrönd, ücsörögnek a székeken, egymás mellett, trécselnek és nevetgélnek. Úgy toppantam eléjük, hogy mindhárman megrémültünk.
– Mariska néni? Juliska néni? Furcsán bámultak rám.
– Igen! Honnan tudja?- kérdeztek vissza. –Ismerjük mink egymást? Honnan tudja a nevünket?
– Gyorsan-gyorsan - hadartam, felkaptam a csomagjukat és futottam elől, ők meg siettek utánam.
- Én vagyok az idegenvezetőjük, nem jó helyen vártak, ez az érkezési oldal, nagyon kell sietnünk, indul a repülőgép – kiabáltam hátra. Aztán hallottam, hogy Juliska néni szemrehányóan szól Mariska nénihez: - Látod, mondtam neked, hogy itt mindenki kifelé jön. – Aha. –válaszolt a másik.
– És a telefonjuk hol van?- kérdeztem. –Itt van az kedveském, vigyázok én arra, itt van a táskámban, ki is kapcsoltam, hogy ne zavarjon senki a nagy utazásban - mondta Mariska néni. Végszó: az utolsó percben szálltunk be a gépbe, külön kíséret volt velünk, én voltam az utolsó, utánam becsapták a repülőgép ajtaját... leültem az utolsó üres helyre és felsóhajtottam:
 Két hétig leszünk Egyiptomban, ha így indulunk, mi fog még történni?