Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Aktuality
54. rész-Miért követed ezt a nőt?

54. rész-Miért követed ezt a nőt?

2016-10-06

                                                                    

                                                                             54. rész

                                                                Miért követed ezt a nőt?

A feleségemmel sétáltunk és gyönyörködtünk a kairói Iszlám Múzeum kincseiben, amikor hozzám lépett az önkéntes erénycsősz, alias teremőr és durva hangon nekem szegezte a kérdést:
 - Miért követed ezt a nőt?- és ujját rászegezte a „nőre”.
Meglepett a kérdés, nem tudtam, hogy felnevessek-e, vagy bosszankodjam. Talán nem vette észre, hogy együtt jöttünk? Vagy az sem szúrt szemet neki, hogy idegen nyelven beszélünk egymással? Mit gondol, hogy most csíptem fel és pont itt a múzeumban akarok vele testi kapcsolatba lépni?
 - Ezt a nőt? – mutattam rá én is, körülnéztem, aztán rábámultam a feleségemre - Na, mit gondolsz, miért követem?
Az illető megvakarta a füle tövét, látszott rajta, hogy szaporán gondolkozik a válaszon, mert nyíltan gyanúsítani mégsem akart, aztán bevallotta az igazat:
-   Nem tudom.
  – Csak, mert a feleségem. – mondtam tagoltan, hogy jól értse.
-  Ezt mindenki mondhatja. – vágta rá hirtelen és büszkén, hogy milyen jól visszaadta a labdát nekem. Arra gondoltam, ki ez, hogy én itt magyarázattal tartozom neki, aztán meg úgy döntöttem, igenis magyarázni fogok neki, hogy máskor, mással ne viselkedjen így. A feleségemhez fordultam és elkértem az útlevelét, hogy megmutassam a csökkent értelmű erkölcscsősznek. Kinyitottam az első oldalon, ahol a név szerepel és az illető orra alá dugtam:
 - Olvasd el a nevét! – ha lassan is, de sikerült neki végig olvasni, viszont a kellő célt nem értem el.
– Abd El Karim – olvasta fennhangon, aztán buta arccal rám nézett – És??
 - Abd El Karim – ismételtem a bugyuta ábrázatába – Na? Na? – vártam, nem történt semmi, csak bámult rám mulya, bárgyú szemeivel, de nem fogta fel azt, ami nyilvánvaló. Gondoltam, segítek:
 - A külföldieket így hívják, hogy Abd El Karim? – csend....... -  Ilyen nevük szokott lenni? -
Ismersz olyan külföldit, akit Abd El Karim-nak hívnak?
 - Nem – nyögte ki végre.
– Akkor? – vártam – Akkor? … Akkor azért hívják így, mert a feleségem!
 - Igen – adta meg magát végre.
 Ekkor nem sajnálva időt és energiát kiselőadást tartottam neki az olyan oktondi fráterekről, akik szép műemlék helyeken dolgoznak, például egy múzeumban, ahol rengeteg dolog lenne, amivel foglalkozzanak, mondjuk a műemlékekkel, vagy a vendégekkel, hogy elkísérik őket a legszebb tárgyakhoz, elmondják a történetét stb. stb. Ehelyett ezek az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy akik bejönnek, azok a nők és férfiak milyen kapcsolatban állnak egymással. Először is semmi köze hozzá, másodszor akármilyen kapcsolatban állnak, nem az ő dolga, hogy firtassa, harmadszor, reménykedjen, hogy ne jöjjön be egy kissé ingerült vendég, aki majd úgy felpofozza őt, hogy nem áll meg a lábán. Azt hiszem a pofozás nyomott a legtöbbet a latba, mert ugyan elnézést nem kért, de a veréssel fenyegetést megértette és békülékenyen megkérdezte, hogy nincs-e egy szál cigim. Akkoriban még volt, úgyhogy adtam neki egyet búcsúzóul, mire vidáman integetett nekünk és amikor kifelé mentünk a feleségem után kiáltott: - By, by missis Abd El Karim.