Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

59. rész - Milyen furcsák ezek a külföldiek

Aktuality
59. rész  - Milyen furcsák ezek a külföldiek

59. rész - Milyen furcsák ezek a külföldiek

2016-11-10

 

Csoportom májusban érkezett az elbűvölő Marokkóba, s mindenki azt gondolta gyönyörű napfényes és meleg az időjárás arrafelé ez idő tájt. Többek között én is, hiszen eddig mindig melegünk volt ilyenkor és nyári ruhában sétáltunk a szikrázó napsütésben. Ehelyett Marrakesh-ben, a vörös városban - ahol paloták és kertek csábítottak újabb és újabb sétákra – csupán három fokig kúszott a hőmérő higanyszála és hűvös eső permetezett a rövidnadrágos, nyári ruhás turistákra. Mindenki vacogott, didergett és városnézés helyett kabátvásárló városi körutat követeltek. Először tehát mindenkit fel kellett ruházni, csak aztán következhetett a kultúra, s amikor a Magas-Atlasz hegyein havat láttunk, igen-igen örültünk, hogy  van már meleg ruhánk. Aztán Marrakesh-ből  az Atlanti-óceán felé utaztunk, először Essaouira-t látogattuk meg, a kék várost, a művészek városát, majd Agadír-ba indultunk tovább, harsogóan zöldellő argana (argán) erdők között, s a fákon megbúvó kecskecsordákat kémlelve. Agadír-ba érkezve a végtelen óceán ejtett rabul mindenkit, aztán kasba nézőbe indultunk, s a panorámát fényképezni.

Amikor kiszálltunk a buszból, számtalan érdekesség csábította utasaimat, tevék színes népi nyergekkel felszerelve, melyek arra vártak, hogy felüljön valaki és teveháton, háttérben az óceánnal fényképezzék. Volt kígyóbűvölő, aki óriás fonott kosarai mellé kuporodva, a kezében furcsa síppal várja, hogy a turista megbámulja, s akkor édeskés zeneszóval csalja-csalogatja tekergő hüllőit, melyek magasra emelt fejjel emelkednek ki kosaraikból. Némelyiket kiemeli és az utasok nyakába, karjába, fejére helyezi, hogy ezzel is örök emlékű fotót készíthessen a messziről jött vendég. Ezen a napon kevés utazó volt a panorámánál, a tevések és a kígyóbűvölő nem keresték meg a napi betevőt, így próbáltak mindenkit rábeszélni egy kis fényképezésre. De senki sem volt kapható és a kígyóbűvölő hozzám fordult siránkozva, hogy legalább én, az idegenvezető vegyem kézbe az egyik kígyóját, lehet, hogy félnek tőle a kedves utasaim, bátorítsam őket, hátha kedvet kapnak, hogy egy-két fotót készítsenek róla, s leesik neki pár „garas”. Megsajnáltam a fickót, aki legalább olyan sovány volt, mint a kígyói és beleegyeztem, hogy adja a kezembe az egyik csúszómászóját. No, ki is emelt egy méteres példányt, akit én bátran meg is fogtam. Csakhogy, még életemben soha nem fogtam ehhez hasonló jószágot és bizonyosan rossz helyen ragadtam meg a szegény párát, mert egy mérges fordulattal hátra csapott és belemart a kezembe. Az utasaim mellettem álltak és borzadva meredtek a két kis lyukra, melyet a kígyó fogai hagytak.  Nem volt időm megijedni, mert az utasaim nálam is jobban megrémültek és olyan sipítás, jajongás kerekedett, hogy már ettől megrettentem, s megfordult a fejemben, hogy a koporsót is rendelni kéne. A kígyóbűvölő meg a csoportomtól ijedt meg, mert olyan hangulat kerekedett, hogy  félő volt, a vézna kis embert mindjárt ledobják a hegyről, kígyóstul-kosarastul. A kígyóját egyébként már kikapta a kezemből a harapás után és csak lógatta maga előtt, mutatva milyen szelíd és kedves. De a népharagtól félve, most mégis feltüzelte a jámbort és a saját karját adta oda, melybe a szelíd és kedves több ízben is jócskán belemart. Aztán az ordítozásba ő is belekiabált, hogy nézzék meg, karját, mint bizonyítékot, magasra emelve, nincs ennek a kígyónak halálos mérge, vagy ha volt is, azt már lefejték a fogából, lám őt hányszor marta meg és semmi sem történik. Ne haragudjanak, ne féljenek, az idegenvezetőjük továbbra is jó egészségnek örvend…..inkább csináljanak pár fényképet….! Érdekes módon nagyon csodálkozott, hogy utasaim gyorsan távolodtak a kígyós kosaraktól, magukkal hurcolva engem is. Nahát! Milyen furcsák ezek a külföldiek!