61. rész - Szépséges magyar lányok

61. rész - Szépséges magyar lányok

A mesés Marokkóban utaztunk csoportommal, a vakítóan ragyogó nyárban, egy különleges Marokkó

gazdagon programon. Kis csoportom volt, ifjú emberek, kilenc lány, egy szem fiú, s még a sofőr, aki a

kis buszt vezette, ő is fiatalember volt. Végig csodáltuk a királyi városokat, a vörös várost, Marrakesh-

t, a kék várost, Essaouira-t, a fehér várost, Casablanca-t, a fővárost, Rabat-ot, a legősibb várost, Fes-t,

„Marokkó Svájc-át” Ifrant, aztán elhagytuk a Közép-Atlaszt buján zöldellő cédrus erdeivel és

aranyosan szemtelen majom csordáival, s a Magas-Atlasz, Marokkó Grand kanyonja felé utaztunk a

feledhetetlenül szépséges Ziz folyó völgyében a végtelen sivatagig. Kalandtúránk a sivatagban

folytatódott, ahol a selyem homokot bűbájos formákba rendezi a soha el nem fáradó sivatagi szél.

Aztán a sivatagi és hegyi városok varázsoltak el bennünket és a szenzációs Quarzazat, a mozi világa.

Agadírba igyekeztünk, a haragosan zöld Atlanti-óceánhoz. Kicsit siettünk is, hogy csoportom

hazautazás előtt még megmártózzon az óceánban. A sofőr talpa ráragadt a gázpedálra, a szeme pedig

a visszapillantó tükörben a lányokat csodálta, ahelyett, hogy a kilométerórát csodálta volna.

Beszélgetett, viccelt és nevetgélt a lányokkal, így történt meg, hogy a lesből támadó trafipax

gyönyörű fotót készített róla. Marokkóban a radar után pár száz méterre már ott áll a rendőrautó és

inti is le a figyelmetlen vezetőt, aki a helyszínen aztán fizet, mint az a bizonyos katonatiszt, de

szerintem annál többet. Egy ilyen büntetés kifizetésére egy sofőr egész havi fizetése sem elég. Puff

neki! Nem messze meg is állítottak bennünket és első felindulásból elvették a sofőrünktől a

jogosítványát, amivel a rendőr elsietett a pár méterre álló járőr kocsihoz. Gyorsan döntenem kellett,

hogy mitévők is legyünk, nehéz helyzet volt, a rendőrök sehol sem viccelnek és nem hatja meg őket

semmiféle mese. A busz állt nyitott ajtóval, dög meleg volt, a sofőr azonban nem a forróságtól izzadt

úgy, mintha egy vödör vizet a nyakába zúdítottak volna. Teljesen elanyátlanodott. Hirtelen ránéztem

a lányokra, csinos arcok, csinos egyebek, rövid szoknyák, rövid nadrágok, hosszú combok… és

eszembe jutott. Mit csinál egész nap ez a sivatagi rendőr? Gyorshajtókkal vitázik, dühös férfiakkal,

még nekik áll feljebb, senki sem akar fizetni, reggeltől estig idegeskedik, áll a napon izzad és bírságol.

Mikor lát ez az ember ilyen gyönyörű lányokat miniszoknyában? Talán álmaiban. Gyorsan a lányokhoz

hajoltam és megbeszéltük a haditervet. Aztán leszálltam a buszról és utánam ők is leszálltak. Én a

rendőrhöz indultam, a lányok pedig a busz előtt sétáltatták a short-jaikat. Beszélni kezdtem a rend

szigorú őrével, aki sem rám, sem a busz előtt sétáló miniszoknyákra nem nézett, csak azt a bizonyos

jogosítványt vizsgálta nagy szakértelemmel. Szépen elmeséltem neki, hogy valóban siettünk, mert

Agadír-ba kellene minél előtt érnünk, hogy utasaink még fürödhessenek az óceánban, hiszen ezek

nem gazdag nyugati turisták, ezek szegény diáklányocskák, Magyarországról, akiknek egyetlen vágya,

hogy hazautazásuk előtt még megmártózzanak az Atlanti-óceán hűs habjaiban és most sírdogálnak,

mert félnek, hogy megbüntetik őket és nem is érnek oda időre. A rendőr még mindig nem nézett fel,

én pedig, mint a horgász, aki bedobta a csalit, izgatottan vártam, hogy ráharapjon és ismételtem,

csak nézze meg szegény, szomorkodó diáklányokat. Aztán hopp, az én halacskám ráharapott, azaz a

rendőr végre felnézett és meglátta a gyönyörű magyar lányokat, akik – megbeszélésünk szerint –

kicsit még integettek is neki. Már nem is nézett máshová többé, nem nézett a jogosítványra, az

arckifejezése is megváltozott és kellemes mosoly jelent meg a szája sarkában. Csak nézte-nézte őket,

aztán a jobb keze, amelyben az ominózus jogosítványt tartotta, mintha hipnotizálva lett volna,

felemelkedett. Buszvezetőnk rugólábakon pattant oda. A rendőr ránk sem nézve, a sofőr felé tartotta

az iratot és folyamatosan a lányokra mosolyogva valamit még suttogott, ami úgy hangzott, hogy

máskor vigyázz jobban fiam….és már a kezünkben is volt a jogsi. Nyulak módjára rohantunk a

buszhoz, a lányok is pá-pát intettek és úgy elporzottunk, mintha ott sem lettünk volna. Így, hála a

magyar lányok szépségének, megmenekültünk… és nemsoká valóban az Atlanti-óceánban fürödtünk.

 Újdonságok