Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

65. rész - A varázsló és a büdös sajt

Aktuality
65. rész - A varázsló és a büdös sajt

65. rész - A varázsló és a büdös sajt

2016-12-22

 

Előző történetemet folytatva, tehát az ominózus táskát jól a busz tetejére kötözve, folytattuk utunkat a sivatagban a meleg vizű forrás felé, hogy ott költsük el ebédünket. A forráshoz érkezve, árnyas helyen kényelmes fonott fotelekben pihengettünk, amíg ebédünket szervírozták. Egyszerű kis ebéd volt, de nagyon ízletes, fehér sajt, bivalytúró, eidami sajt, rántotta és főtt tojás, olívaolajos tonhal, paradicsom, uborka, lepénykenyér és tea. A sofőrnek és a helyi vezetőnek külön kis asztalnál terítettek az előtérben. Persze ők nem ezeket a messziről hozott finomságokat kapták, hiszen ezek csak a vendégeknek vannak. Mondjuk ki …. büdös sajtot kaptak ebédre…..kenyérrel és hagymával. Erről a bizonyos sajtról azért pár szóban megemlékeznék, hogy tisztán lássunk. Van egy bizonyos Pálpusztai nevű sajt Magyarországon, mely kinézetre és illat tekintetében elbújhat az egyiptomi „miss” mellett. Ez a miss nevű – valóban szörnyű büdös -  sajt hosszú-hosszú ideig eltartható, ha egy-két kukacka meglátogatja, annál jobb. Kinézetre talán egy sárkupacra emlékeztet (nem akartam csúnyábban fogalmazni), amely pocsolyában ázik. No. Én szeretem ezt a sajtot és minden egyiptomi szereti ezt a sajtot…..és minden külföldi utálja ezt a sajtot. Az utasaimnak jó étvágyat kívánva, kimentem tehát az előtérbe és nekiültünk a miss-nek. Gyorsan ettünk, de alig nyeltünk le pár falatot, Sára asszony megjelent az ajtóban. Én abbahagyva az evést felálltam és megkérdeztem, hogy mit kér, talán elfogyott valami az asztalukról. Nem, nem. Megkerült engem és egyenesen a mi asztalunkhoz ment, jól megnézve, hogy mi van rajta.  Azután nagy hangon bekiáltott a férjének:                                                         

- Bélám! Gyere csak ki! Nézd meg mit esznek ezek!                                                                                                    
„Ezek”…. már csak ültek feszengve és abbahagyták az étkezést. Bélám kiloholt és ő is megtekintette az asztalunkat, a büdös sajtot, a kenyeret és a hagymát. Aztán várakozón nézett a feleségére.                                                                 
– Szóval, ilyen finomat  esznek, miközben mi benn…..  – sóhajtott Sára asszony és tudtam mi fog következni, ezért gyorsan magyarázni kezdtem a büdös sajt természetét és figyelmeztettem őket, hogy  ne egyenek belőle, baj lesz, hasmenést kapnak.                                                                                                            – Egyáltalán nem javaslom még a megkóstolását sem – zártam le a beszélgetést, de a hölgyet nem lehetett eltántorítni, férjével együtt már oda is ültek az asztalunkhoz… és máig sem értem hogy bírták megenni….de jól belaktam a büdös sajtból.  A sofőr és a helyi vezető komor arccal nézték őket, ők is tudták, amit tudtak, de hát nem szólhattak a vendégekre. A többiek, ahogy szállingóztak kifelé a belső teremből, elborzadva szemlélték őket, hogy mit esznek. Egyikük oda is szólt, hogy reméli nem lesz ebből baj. Én nem is reméltem. Teát ittunk, felszálltunk a buszra és elindultunk. Pár perc telt csak el, amikor Sára asszony, s kicsivel később Bélám is nyöszörögni kezdett, nagyon fáj a hasuk, hányingerük is van, hol van itt egy vécé, azonnal álljunk meg egy vécénél .                                                                   
– Miféle vécé? – csodálkoztam én – a sivatagban vagyunk, az egész sivatag egy nagy vécé, parancsoljanak, akárhol megállhatunk, mert sehol sincs semmi.                     Azonnal megálltunk. Fű, fa, bokor egy szál sem, hiszen a Szaharában vagyunk, pár követ azért találtak, oda kuporodtak mögé. Elővettem a gyógyszereket és szerencsére szó nélkül bevették.  Egy órán belül nyolc-tíz alkalommal álltunk meg. Az asszony egyre sápadtabb lett, mint akibe csak hányni jár a lélek. Az utastársak mérgelődtek, Bélám sunyin hallgatott, csúszott a program, öt percenként kényszerültünk megállni és várakozni. A buszon vihar előtti csend volt, aztán Sára asszony még megjegyezte, hogy …biztos a víztől van, csapvízzel mostam fogat reggel…. és ez kiverte a biztosítékot, most már az egész busz dőlt a nevetéstől.