Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

67. rész - Műtét a sivatagban

Aktuality
67. rész - Műtét a sivatagban

67. rész - Műtét a sivatagban

2017-01-05

 

A mesés Baharijja-oázisba utaztunk csoportommal, mely Kairótól 370 km-re fekszik, a Szaharában, közel a Fehér-sivataghoz, amely lélegzetelállító, holdbéli tejfehér táj, mintha hó esett volna itt és mészkőszikláiból a szél és a homok csodás szobrokat formált, s nem messze a szurokszín Fekete-sivatagtól és a szikrázó Kristály-hegytől. Legközelebbi lakott hely majdnem 200 km innen, a Farafra-oázis, mind-mind szerepelt programunkban, valamint a különleges hideg és meleg vizes források a sivatagban. Baharijja-oázis csodája az Arany Múmiák Múzeuma, ahol igen sok, a közelmúltban itt talált, jó állapotú, arany maszkot és szépséges ékszereket viselő múmiát tekinthet meg a látogató, valamint két római kori sír is meglátogatható. Mindent megnéztünk, gyönyörűségeket láttunk. Másnap délután a szálloda kertjében teáztunk utasaimmal, amikor egyik idegenvezető kollégám - aki olasz turistákkal lakott a szállodában - sietett hozzám és aggodalmas arccal arról érdeklődött, hogy nem tudok-e véletlenül egy orvost a közelben, akit elhívhatna egyik utasához, sürgősen, mert nagy fájdalmai vannak az illetőnek. Elmesélte, hogy a férfinak üvegszilánk fúródott a szemébe és nagyon gyorsan ki kellene venni, mielőtt nagyobb baj lesz. Azonnal eszembe jutott, hogy a csoportomban van orvos és műtősnő is. Minden történetemben meg szoktam változtatni a szereplők nevét, de ez esetben nem teszem. Dr. Iványi Emőke onkológus, sebész főorvos asszony és Rácz Rózsa műtősnő is az utasaim között voltak, akik nemcsak kiváló szakemberek, de büszkén mondom, hogy a barátaim is. Rögtön szóltam nekik és ők abban a pillanatban készen álltak segíteni a bajba jutott olasz férfin. Idegenvezető kollégám odavezette a férfit, aki jajgatva és félve közeledett. Emőke pedig, mintha csak a kórházban lennének, Rózsát a szobába küldte, hogy a szükséges dolgokat hozza ki. Mindenre fel voltak készülve. A gumikesztyűtől kezdve a szikén át, csipesz, fertőtlenítőszer, minden volt. Rózsa egy tálcára rendezte a szükséges dolgokat, fertőtlenített mindent, kesztyűt húztak, akárha egy nagy kórház műtőjében dolgoztak volna éppen, nem a Szahara közepén és kezdődhetett a műtét. Az olasz annyira be volt tojva szegény, olyan fehér volt, hogy a Fehér-sivatagban elbújhatott volna. A többi turista tisztes távolból nagy figyelemmel kísérte a műtétet. Emőke kérte az eszközöket, Rózsa adta, az olasz férfi pedig próbált nem elájulni ekkora nézőközönség előtt. Emőke nagy figyelemmel, körültekintéssel és finoman dolgozott. Körülbelül negyed óráig tartott a dolog, aztán még pár percig csukott szemmel pihentette a beteget. Amikor a férfi végre felkelt és kinyitotta a szemét, mindenki lélegzet visszafojtva figyelt. Ő körülnézett, elmosolyodott, aztán csaknem az Emőke nyakába ugrott örömében. Minden tökéletesen sikerült, nem győzött hálálkodni, köszöngetni. Aztán megkérdezte mennyivel tartozik a doktornőnek. Ez utóbbit persze le sem fordítottam Emőkének, nehogy megsértse őt. Csak annyit mondtam az olasz férfinek: - Uram! A magyar doktornő nem pénzért tette – persze erősen hangsúlyoztam, hogy magyar -. Segíteni akart Önnek, önzetlenül, lelkiismeretesen. Ilyenek a magyar emberek. Nagylelkűen segítenek a bajba jutottakon. Ezt, kérem, jegyezze meg és ha elmeséli ezt a történetet Olaszországban, vagy bárhol, mondja el, hogy milyenek a magyarok.                             A férfi a kezét nyújtotta, aztán elment, soha többé nem láttuk.

Köszönjük Emőke!