Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

Aktuality
68 .rész- A munkatárs

68 .rész- A munkatárs

2017-01-12

 

 

Nagy létszámú csoporttal utaztam a csodálatos Egyiptomba, ezért az utazási iroda mellém állított egy másik idegenvezetőt is. Andris nagyon kedves fiatalember volt, izgatottan készült az utazásra, mintha ő is turista lenne, később kiderült először utazott Egyiptomba, de ezt már csak ott tudtam meg. Sajnos. A repülőtéren az ő csomagjával volt gond, kissé sokat pakolt, aztán a gépen megint csak vele kellett foglalkozni, mert nagyon szorongott a repülés miatt. A csoport, hetvenöt emberből állt, egyedül is „megbirkóztam” volna velük, de Andrist cipelnem kellett magammal és úgy pátyolgatni, mintha az öcsikém lett volna. Amikor a kairói szállodába érkeztünk, mindenki elfoglalta a szobáját, a vacsorára készültünk, aztán egy csoporttalálkozóra, ahol minden fontos kérdést megbeszélünk. Természetesen Andrissal egy szobában voltunk, hiszen mi vagyunk a két idegenvezető. Ő csak nézegette a panorámát az ablakban, én pedig nógattam, hogy menjünk az étterembe, az utasok hamarabb érnek le, mint mi, ha sokáig nézelődik. Csak álldogált, aztán akadozva kibökte:
- Figyelj Adel! ….Gondolkoztam a munkán….hogy hogy osszuk meg. ….. Csináljuk azt, hogy te beszélsz….. én meg…..én meg….szedem a pénzt….            Igyekeztem, hogy ne nevessek fel. Ez aztán a munkamegosztás. Én dolgozom. Ő meg szedi pénzt. De mégis milyen pénzt akar szedni? Az első napon a vendégek befizetik a borravalót, fakultatív programot, aztán több szó nem esik a pénzről. Vagy úgy gondolja, hogy ő egy órát szán az idejéből a pénz beszedésére, a következő két hétben pedig nyaral és nem csinál semmit? Nos, igen, mint később kiderült, pontosan ezt gondolta. De mit volt mit tenni? Így hát bólintottam, mondtam, hogy nézze át a programot, az információkat, ettől függetlenül mindenről tudnia kell, aztán lementünk az étterembe. Vacsora után, a tetőteraszon tartottuk a csoporttalálkozót, ahol végig beszéltük a programot, kérdésekre válaszoltam és Andris nagy igyekezettel „dolgozott”, szedte  a pénzt. Az egyiptomi pénz neve font. A fillér, azaz a váltópénze a piaszter. Font papírpénzek az egy, öt, tíz, húsz, ötven, száz fontos (azóta már kétszázas és ötszázas is létezik, de akkor még csak százas volt a legnagyobb). Piaszterből, tehát fillérből is van papírpénz, a huszonötös és az ötvenes, azaz a negyed fontos és a fél fontos. Andris fontoskodva hozta a pénzt - fejenként nyolcvan fontot kellett begyűjtenie – kitette az asztalra, hogy átszámoljuk. Az asztal pedig tele lett negyed és fél fontosokkal, azaz az utasoktól font helyett piasztert fogadott el. Mondtam neki, hogy ezen változtatni már nem tudunk, nekünk kell kifizetni a hiányt, de csak szaladgált nagy hangoskodva, hogy jelentkezzen, aki font helyett piasztert adott, azonnal jelentkezzen. Nem jelentkezett senki, valószínűleg az sem tudta, aki adta, ezt az idegenvezetőnek kell tudnia, de legalább olvasni illene tudni, hiszen rá van írva a pénzre szép nagy betűkkel angolul. Munkatársam, Andris, eddig sem akart túl sokat dolgozni, ezután még ennyit sem tett, de nem is baj, nehogy kárt okozzon, inkább nem bíztam rá semmit. Nyaralt, pihent, evett-ivott, udvarolt a csinos hölgyeknek, fényképezett, vásárolgatott és jól érezte magát, s ha valaki kérdezett tőle valamit, akkor csak mondta a jól begyakorolt varázsigét:  - Adeltól tessék megkérdezni!                                                                                                                                                                        
A hajón négy éjszakát töltöttünk, természetesen közös kabinunk volt, s amikor első este fáradtan a programok után szerettem volna zuhanyozni és végre ágyba bújni, zárva találtam a kabinunk ajtaját. Hosszas kopogásomra végül pár centire kinyílt az ajtó, a résben Andris állt egy szál törölközőben, sietve és suttogva közölte velem, hogy hölgyvendége van és szíveskedjek máshol aludni. Mérges lettem, de az ajtó már be is csukódott.  A hajó tele volt, egyetlen helyet találtam, a recepciónál lévő fotelt. Következő éjjel a fedélzeten aludtam a fekvőszékben. Nem ragozom. Mind a négy éjszakát a kabinon kívül töltöttem, mert Andris olyan szívhez szóló romantikus történetet adott elő és olyan könyörgő, könnyes szemmel kért, hogy nem volt szívem a szerelmes párt elzavarni. Még szerencse, hogy a hajóút után hazautaztunk.  Azóta is többször találkoztam Andrissal, mindig emlegeti a „régi szép időket”, amikor együtt dolgoztunk, milyen szuper jó volt és kérdezi mikor fogunk megint? Mosolygunk és hátba veregetjük egymást és én titkon remélem, hogy nem lesz megint a munkatársam.