Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

71. rész - Baleset

Aktuality
71. rész - Baleset

71. rész - Baleset

2017-02-02

 

Egy nagyon különleges utazáson voltunk a csodálatos Egyiptomban, egyetemi tanárok tanulmányozták az egyiptomi „energia lelőhelyeket”, mint például a Piramisokban, Tell El Amarna-ban, a Királyok völgyében, a Karnak templomban, az Ozirisz templomban, Asszuánban, az Ízisz templomban és sok-sok varázslatos helyszínen. Kairóba érkeztünk, de nem a megszokott szállodánkban szálltunk meg, amellyel régóta dolgoztam és minden tekintetben jól ismertem, ezért nagyon ajánlottam. Ám hiába próbáltam meggyőzni a csoportvezetőt, aki az egyetem dékánja volt, neki, a prospektusok alapján egy másik hotel jobban tetszett, így hát nem volt mit tenni, ott foglaltunk szobákat. A szálloda tényleg szépnek bizonyult, egészen az első éjszakáig, amikor is  minden kiderült. Pontosabban az, hogy a hotel legfelső emeletén minden éjjel egy Night Club nevű intézmény tárta kapuit a nagy közönség elé, tehát boldog-boldogtalan látogathatta és leginkább piros lámpák világítottak ott  – gondolom, mindenki érti mire gondolok -. A Club hajnalig ontotta magából az üvöltő zenét, melytől még az ágyaink is rázkódtak. A hajnali órákban pedig a jócskán beszeszelt örömlányok és nem kevésbé elázott kísérőik dajdajozva dübörögtek lefelé a lépcsőn. Úgyhogy alvásról szó sem lehetett, csupán szundikálásról. Ehhez mérten minden reggel kissé kótyagosan indultunk felfedezni a csodákat. Első reggel történt, a mesés Piramisokhoz indultunk kirándulni, buszunk a szálloda bejáratához érkezett és megkezdődött a felszállás, a szép magas padka mellett. Egyiptomban legtöbb helyen valótlanul magas padkákat építenek – olyan is található, ami a fél métert eléri -, de ez azért van, mert a helyi sofőrök felállnak parkolni mindenhová, ahová fel tudnak hajtani, így a városépítési hatóság rájött, olyan óriásit kell építeni, hogy ne tudjon az autó felmenni rá. A gyalogosok meg nézzenek a lábuk elé, a kutyafáját, vagy csináljanak, amit akarnak. Ez utóbbi, a csináljanak, amit akarnak, abban nyilvánul meg, hogy Egyiptomban az emberek a járdák helyett, az úttesten járkálnak, mert ki bír két-három méterenként egy gigászi padkára fellépni, aztán onnan le, inkább kikerülik azt. Szóval ott állt a buszunk a behemót padka mellett, már mindenki felszállt, én voltam az utolsó, amikor a lábam megcsúszott és leestem, esés közben pedig a bokámat magam alá gyűrtem. Nos, nagyon fájt, azonnal meg is dagadt és sajnos, képtelen voltam rálépni. Mi lesz most? Nagyon elkeserítő helyzet volt. Ezzel a csoporttal nagyon régóta szerveztem ezt a különleges utazást és most nem tehettem meg velük, hogy nem tudok tovább menni. Keservesen ültem a padkán, legalább üléshez kényelmes volt, amikor a buszról lepattant a dékán felesége és egy másik kedves hölgy, mindketten igen izmos nők és pehelyként kaptak fel engem. Az egyik lábamon tudtam állni, ők emeltek két oldalról és ugrálva, rájuk támaszkodva kezdtem meg csoportommal a programot. Végig egész úton ők gyámolítottak, cipeltek, támogattak. Na, kaptam az út során hideget-meleget, főleg az egyiptomi idegenvezető kollégáktól, meg a rendőröktől. Mindenütt nagy nevetés fogadott és sehol sem hitték el, hogy valóban fáj a lábam. Azt gondolták, csak játszom a dolgot, hogy a két hölgy átkarolva vezessen. Pedig valóban nagyon fájt. Amikor hazajöttem, akkor jutottam el orvoshoz, ez két hét múlva történt, késő volt, már nem lehetett begipszelni, ezért azóta is időnként fáj. De mindig jó érzéssel gondolok a csoportomra, ahogy ők is rám, barátságban maradtunk a mai napig és azóta többször is utaztak velem, ahogy akkor is, mindig nagyon jól érezték magukat. Sokszor emlegetjük a balesetemet, hogy mennyit nevettünk és a fájdalom ellenére, kínomban ugrándozva, én is velük nevettem.