Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

72. rész - Atomtámadás

Aktuality
72. rész - Atomtámadás

72. rész - Atomtámadás

2017-02-09

 

Csodás egyiptomi körutazásunk után Hurghada-n, az azúrkék Vörös-tenger partján pihentük ki csoportommal az utazás „fáradalmait”. A tenger meseszép volt, a szállodánk gyönyörű, kertek, virágok, medencék, elegáns szobák, mindenki boldogan mosolyogva nézett körül. Megbeszéltük, hogy együtt reggelizünk és pontosan a megbeszélt időben találkoztunk utasaimmal az étterem előtt. Mutatósan terített asztalok, udvarias pincérek, ízletes ételek fogadtak bennünket. Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere, sajtok garmadája, főtt és sült tojás, felvágottak, lecsó, sült virsli, sült krumpli, fűszeres bab, sült padlizsán,sült paradicsom, padlizsánkrém, csicseriborsó krém, zöldségfasírt, friss paradicsom, uborka, paprika, hagyma, retek, édes és sós sütemény hegyek, vaj, lekvár, méz, palacsinta, piskóta, puding, gyümölcssaláta, narancs, mandarin, alma, banán és különféle péksütemények, felsorolni sem lehet mi mindent lehetett reggelizni.  Az italokból is nagy választékot találtunk, a teán, tejen és kávén kívül négyféle friss gyümölcslét is kínáltak. Korgó gyomorral vonultunk az asztalunkhoz, szépen letettük a táskáinkat, aztán elindultunk, hogy felfedezzük a svédasztal remekeit. Ám ekkor egy csoport vágtatott be, voltak vagy harmincan, mindannyian, mintha testvérek lennének, pecsenye pirosra égve, strandpapucsban és klottgatyában. Ordibálva. A beszédből kiderült, hogy oroszok és éhesek. Mi már sorban álltunk az asztal előtt, de ők mit sem törődtek ezzel. Utasaim méltatlankodni kezdtek és próbálták nem beengedni őket, hogy vegyék észre, itt sorban állás van. De az oroszok simán félrelökték aki előttük volt, két könyökkel, kisebb rugdalózással jutottak az asztalhoz, mintha amerikai focit játszanánk, nem reggelizni szeretnénk. És amit a tányérjukra szedtek, mintha mindegyikük egy-egy kisebb hadseregnek vinné az élelmezést. Púpozott tálak, hogy majd leestek róla a felhalmozott ételek. Az egyik orosz asszonyság akkorát taszított rajtam, pedig én a sor vége felé álltam, hogy majdnem kiestem az ingemből. A lökés után úgy tornyosult elém, mintha a világon sem lennék  - éppen a zöldsalátás tálnál álltam – jól belemerítette a szedőkanalat a salátába és ott a svédasztalnál, a szájába gyömöszölte, gondolom megkóstolta, hogy szedjen-e belőle, vagy annyira éhes volt, hogy nem bírta elvinni az asztaláig. Bólingatott, aztán még egy kanállal betömött. A többit nem láttam, mert elmentem onnan. Egyik hölgy utasom piros arccal sietett hozzám és elmesélte, hogy egy orosz úriember kíméletlenül a lábára taposott és elvette az összes palacsintát, ami a tálon volt. Mondtam, amíg újabb palacsintát sütnek, addig menjünk a sajtokhoz, abból rengeteget láttam, biztos nem bírták elvinni. Utasaim többsége szintén ott állt, mi is beálltunk mögéjük. De mire odajutottunk volna a sajthoz, újabb atrocitás történt. Egyik utastársunk elé nagy vehemenciával lépett egy orosz hölgyemény és a sajttal megrakott tálcát egyszerűen felkapta, aztán úgy, ahogy volt, elvitte. Utastársunk hápogva állt, én odaléptem, hogy a következőt megmentsem, de egy másik orosz asszonyka lelapátolta róla az összes sajtszeletet…egy morzsát sem hagyott. Nos, már csak álltunk ott megdöbbent arccal, tanácstalanul. És ekkor jött sietve az étterem vezetője, nagyon szomorú volt az arca, ahogy hozzám fordult:                   

- Látja Adel úr? Mióta ezek az oroszok itt vannak, nem győzünk elég ételt feltenni. Ha megennék, akkor rendben van. De kiviszik az asztalhoz és ott hagyják. Pazarlás. Borzasztó emberek. Ez nem reggeli, ez… ez … ez egy atomtámadás.                                                                                                                                                      

Ettől kezdve nekünk külön terítettek a medence mellett, kellemesen, nyugodtan reggeliztünk és az étterem felől sokszor hallottuk az „atomtámadás” harci zajait, de már nem törődtünk vele.