Kedves Barátaim, ismerőseim, régi és leendő Utastársaim!
30 év alatt sok mindent átéltünk az utazások során, a legérdekesebb történeteket szeretném Veletek megosztani. Ba-t választottam a naplómba jelképként, a lélekmadarat. Mostantól minden pénteken jelentkezik majd Ba egy újabb történettel.

74. rész - A bosszú

Aktuality
74. rész - A bosszú

74. rész - A bosszú

2017-03-23

 

Egy gyönyörű utazáson kalauzoltam csoportomat, a festői Níluson, egy csodás hajóúton. Mindenki nagyon jól érezte magát, varázslatos helyeken jártunk. Vacsora után mindig összeültünk egy kis társalgásra, hogy megbeszéljük az aznap történteket. Péter bácsi is velünk üldögélt, aki egy nagyon kedves, idős bácsi volt és a vele utazó néniről az első napokban mindenki azt hitte, hogy a felesége. Amikor először említette így utastársunk, Péter bácsi azonnal helyesbített, hogy nem-nem, a hölgy nem a házastársa, csak rokonok, unokatestvérek és most együtt utaznak, ezért laknak egy szobában. A csoporttársak csodálkoztak, mert szerintük a néni teljesen feleségként viselkedett, állandóan helyreigazította és le is szidta Péter bácsit, a bácsi pedig csak hallgatott. Szóval Péter bácsi minden este velünk beszélgetett, Róza néni azonban elvonult a kabinba. A turpisság a harmadik este derült ki, amikor nekem későn jutott eszembe, hogy valamit még meg kellett volna beszélnem a portás fiúkkal és gyorsan lementem a recepcióra, hogy elintézzem a dolgot. Legnagyobb csodálkozásomra Péter bácsit ott találtam, pedig jócskán elmúlt éjfél. Teljesen felöltözve üldögélt az egyik fotelben és kicsit zavarba jött, amikor meglátott. A portásokkal beszélgetve kiderült, hogy a bácsi tegnap és tegnapelőtt is egész éjjel a recepciónál ült, ott diskurálgatott velük, majd szundított az egyik karosszékben. Erre már odamentem hozzá és köntörfalazás nélkül a tárgyra tértem. Szégyenlősen bevallotta, hogy Róza néni kizárja őt a kabinból, már harmadik este. Ha pedig a néni elalszik, akkor nincs az az ágyúzaj, ami felkeltené. Ezért ő itt szokott szunyókálni és ma éjjel megint ezt tervezi.              

- Dehát nem beszélt vele, hogy hagyja nyitva az ajtót? – kérdeztem – Vagy adja oda a kulcsot?                                           

- Mondtam, persze hogy mondtam neki… - legyintett -….Róza ilyen….                                                                                                        

– Akkor tessék az én szobámba jönni és ott aludni ma éjszaka, aztán holnap én fogok szólni neki.                                                    

– Jaj, nem kell beszélni vele…. – ijedt meg Péter bácsi - …még csak az hiányzik…                                                                                                  

- Már pedig ezt én nem hagyom, hogy Péter bácsi minden éjjel egy fotelben aludjon a portán.                                                

– Akkor mondok egy történetet… ha nincs még túl késő….. egy igaz történetet, ha meghallgat..                                                                               

Meghallgattam, leültünk és elmesélte. Nem volt túl vidám. Volt egyszer egy fiatalember és egy fiatal leány. Péter és Róza, unokatestvérek. A szülők, a család nagyon szerették volna, ha ők ketten egy pár lesznek, összeházasodnak. A leges legjobban azonban Róza szerette volna ezt. De Péter nem akarta. Róza minden követ megmozgatott, hogy Pétert rávegye a házasságra, ám nem sikerült. Mivel rokonok voltak, továbbra is jó kapcsolatot ápoltak egymással, de az évek során ez a tüske Rózában megmaradt. Nem csak megmaradt, hanem egyre inkább haragudott Péterre és mindent elkövetett, hogy tudomására hozza, soha az életben nem fogja neki megbocsátani, hogy nem vette el. Péter soha nem nősült meg és Róza soha nem ment férjhez, így telt el az életük és így öregedtek meg.                                                      

– Ennek hatvan éve – nézett Péter bácsi az arcomba – folyton szid, szapul és veszekszik velem, ez a bosszúja. De akkor sem a feleségem és nem is lesz soha.                                                                                                                                                     

Felálltam és a recepcióhoz mentem. Ha utas van a kabinban és nincs vészhelyzet, nem lehet kinyittatni az ajtót, de én most ezt kértem. Megtették. Aztán másnap reggelre rendeltem egy pótkulcsot Péter bácsinak. Karon ragadtam az öreget és a kabinjához kísértem, a portás kinyitotta az ajtót, ő pedig beosont. Kinyújtotta a kezét a sötétből, én megszorítottam, aztán odasúgtam:                                                        

- Aludjon jól és reggel ne árulja el, hogy ment be, csak csodálkozzon és mérgelődjön Róza néni, hogy nem sikerült a bosszúja. Reggel majd adok egy pótkulcsot. Jó éjszakát!